1966. szeptember 17-én született Bánki Éva író, költő, irodalomtörténész

* Isten éltesse! *

Nagykanizsán született 1966-ban. Budapesten érettségizett, majd 1991-ben az ELTE magyar-portugál szakán végzett. A diploma után ösztöndíjasként hosszú időt töltött Lisszabonban és Santiago de Compostelában. PhD-dolgozatát – melyet az első trubadúr, Vilmos herceg költészetéről írt – 1996-ban védte meg. Jelenleg középkori világirodalmat (lovagregényeket és trubadúrokat), galego költészetet, kreatív írást, műfordítás-történetet tanít két budapesti bölcsészkaron, a Károli Gáspár Református Egyetem Világirodalmi Tanszékén^[1]és az ELTE BTK Portugál Tanszékén. A KRE Kreatív Írás Specializációjának egyik alapítója és vezetője. Két nagy trubadúrantológia (műfordításgyűjtemény), a Tavaszidő édessége és az Udvariatlan szerelem főszerkesztője. Kemény krimikről, XX. századi popkultúra és elit irodalom viszonyáról szóló tanulmánykötete, A bűn nyelvét megtanulni 2014-ben a Napkút gondozásában jelent meg.^[2] Egyik alapítója és szerkesztője a Palimpszeszt című elektronikus tudományos folyóiratnak (2005 óta nem működik), és a tanítványaival együtt működtetett kortárs irodalmi portálnak, az UjNautilusnak.)

Budapesten él, egy lánygyerek (2008-) édesanyja.

„ 54 vagyok, egy 11 éves, csodás kislány mamája. Nagykanizsán születtem, az ELTÉ-n végeztem, hosszú ideig éltem Portugáliában, Olaszországban és Spanyolországban, lovagregényekkel és trubadúrokkal foglalkozom, a Károli Kreatív írás specializációját vezetem. Szerelemből tanítok.

De az írás fontosabb. Versekkel kezdtem, regényeim, novellásköteteim a Magvetőnél és a Jelenkornál jelentek meg. Esőváros (2004), Aranyhímzés (2005), Magyar dekameron 82007), Fordított idő (2015).”

Versei számos irodalmi folyóiratban (Kalligram, Mozgó világ, Látó, Tiszatáj, Irodalmi Centrifuga, Napút) jelentek meg.

2004-ben látott napvilágot Esőváros címmel első prózai műve a Magvető Kiadó gondozásában, mely elnyerte a Szépirodalmi Figyelő-díjat.

Esőváros

„Bánki Éva Esővárosa kitűnő regény, zseniális mű. Úgy tűnik, minden szempontból az: a nyelv tekintetében mindenképpen. Öröm olvasni ezeket a görcsmentes, hajlékonyan – noha férfi a fiktív elbeszélő, s csak öt gimnáziumi osztályt végzett parasztfiúból lett falusi könyvtáros –, nőiesen ívelt mondatokat, körbetapogatni a kecses átmeneteket, amelyek háromszáz könyvoldalon keresztül egyszer sem torpannak meg, nem törik meg a stílusuk és a hangulatuk, ami folyton valami kacér derűt és kedélyességet, de ugyanakkor valami állhatatosan jelen levő feminin szomorúságot hordoz magában, de mindenekelőtt életteljességet, még akkor is, ha a legszörnyűbb események tárulnak fel a mondatok által, mintha a tragédia fogalmi közlése mögött folyton ott ívelne az életigenlés, az elfogadás, a gondoskodás, az ápolás és a vigasztalás női életelve. A ragyogó mondatok e kedélyesség, és nem utolsósorban a hibátlanra csiszoltság mellett egyéb stiláris síkokat is megmozgatnak: valóságtartalmuk mögött hatalmas tömbökben képesek görgetni a realizmust egészen a szürrealisztikus víziókig kitágító varázslatosságot, megérinteni a metafizikumot, csodálatos szövedékben egyesíteni az időben és térben széttartó történéseket, s a nyelv az, ami ebben a műben pergő mesét gyúr történetté, ami odaszögezi az olvasó figyelmét a könyvoldalakra és nem engedi el, csak az utolsó lapot lezáró írásjelnél.” Fekete J. József^[3]

Az Esőváros egy háromgenerációs, Csallóközből kitelepített parasztcsalád életét dolgozza fel. A regény szlovák fordítása Mesto dažďa címmel 2006-ban jelent meg a Kalligramnál. Több részlet lengyelül is megjelent a Literatura na Świecie felvidéki magyar irodalmat bemutató összeállításában.

Aranyhímzés

László király országlása idején magyar küldöttség indul a fényűző Velencébe, hogy a leendő három szent egyikének, Gellért püspöknek a családi hátterére fényt derítsen, és lehetővé váljék Gellért magyar szentté avatása. A küldöttséget az agg, súlyos betegségével küszködő Sebe vezeti, Gellért egykori neveltje, aki követte őt a püspöki székben is. A krisztusi elszántságú öregember rendelkezik a kereszténység előtti idők tapasztalatával, még emlékszik a táltosok és pogány nagyurak birodalmára, tanúja volt mindannak, ami a kereszt nevében és ellenében történt. Sebe velencei útjának története egy nyomozás története. Egy józan és bölcs öregember átható tekintete pásztázza a jelent és a múltat, velencei mozaikot és főpapi ábrázatot, kisszerű csalást, gyilkosságot és misztikus erejű jeleket. Teste egyre kevésbé engedelmeskedik neki, de fáradhatatlan szelleme egyforma tisztasággal és erővel idéz fel régmúltat és közelmúltat egyaránt. Gellért igaz legendáját kutatja, de egyre világosabban látja: az ő feladata nem ez. Küldetése több is, kevesebb is ennél. Bánki Éva – csakúgy, mint nagy sikerű első regényében, az Esővárosban – ezúttal is a múltat faggatja: kutat, felidéz, újrateremt, mesél. Sebe legendát ír ugyanígy, a szerző regényt.

A regényről született kritikák (pl. Keresztesi Józsefé, Bedecs Lászlóé) általában az idő és emlékezet, hatalom és igazság egymásba fonódó problematikáját emelik ki. A regény 2011-ben Zlatno vezmo címmel az Ergo kiadó gondozásában bolgárul is megjelent.^[4]

Magyar Dekameron (novellafüzér)

Megjelent: 2007

Boccaccio mesélő kedvű hőseihez hasonlatosan Bánki Éva főszereplői is a pestisjárványoktól sújtott középkori Itália szülöttei, ám ők nem érik be azzal, hogy csupán valami csendes, vidéki helyet keressenek maguknak, ahol túlélhetik a vészt – minden határon túlra igyekeznek, oda, ahol az embereknek még a nyelve sem ismeri a kórt: Magyarországra.
A hősök nemcsak a téren, de az időn is keresztülhajóznak, -lovagolnak; s mire megérkeznek a Budai Körszálló számukra kedves lakosztályába, már maguk mögött hagyták a második évezredet; az összes szerelmeskedésével, művészetével és háborújával egyetemben.

A novellafüzér e „Határvidék” csapongó történeteit gyűjti csokorba. Zrínyitől Kádárig, nagy emberektől a kisasszonyokig, érzelmektől az értelmetlenségekig. A Magyar Dekameron, akár valami kisgömböc, mindent magába vonz, ami csak elbeszélésre érdemes lehet művelt közönsége számára.

A kritikusok egy része, mint Csehy Zoltán az egymásba fonódó intertextusok játékosságát, szerelem, nyelv és politika új szempontú felfogását emelik ki.^[5] A novellafüzérből részletek jelentek meg észtül a Maailma nukraim orkester – Valimik ungari novelle c. prózaválogatásban^[6]

Fordított idő (regény)

Megjelent: 2015

Kora középkorban játszódó, fantasy-elemekben bővelkedő, a VIII. századi germán, kelta muzulmán világ határvidékeire kalauzoló történelmi regény. A kritikák egy része női lovagregényként, mozaikszerűen felépített, női fejlődéstörténetként értelmezi.

Ha az ember történelmi törésvonalak között él, akkor mi szüksége van személyes élettörténetre? Miért akarja tudni a jövőt, ha róla is mások döntenek? És miért függ attól a jövőnk, hogy képesek vagyunk-e elfogadni a saját múltunkat? A regénybeli Riolda bizony nincs könnyű helyzetben. Tündérek és szörnyszülött szorgok leányaként minden nép között, minden országban és minden udvarban idegen. A kelták, a germánok, a mórok közt is; hercegi dadusként, szélhámos földönfutóként vagy a bölcs krónikás, az idő betegségeit kutató Illighaen tanítványaként. Ködös tengerpartokon, a mórok elől menekülve, intrikákkal teli udvarokban, elátkozottnak hitt szigeteken. Riolda próbál józannak maradni az egymásnak feszülő hagyományok közt is. Ám hogy volnánk képesek mítoszok és tények közt a kora középkorban különbséget tenni? Ebben a valóságos és kitalált időket, megtörtént és elképzelt eseményeket variáló női lovagregényben Riolda úgy tanul meg boldog lenni, hogy lassan kibékül mások álmaival, de meg tudja valósítani a sajátjait.

Elsodort idő (regény)

Megjelent: 2017. szeptember 28.

A Fordított idő folytatásában (Elsodort idő) is egy fiatal nő, Riolda szemével látjuk a népvándorlás-kori Európa, a félig keresztény, félig pogány Európa lassú átalakulását, ahol egyelőre csak kereskedődinasztiák, szélhámosok, hitek, félelmek és hiedelmek kötik össze a távoli kultúrákat. Egy széttöredezett világot, ahol mindenki mániákusan hazát és biztonságot keres. A nagy utópiákat immár nem papok vagy krónikások, hanem emberi organizmusokként viselkedő városok képviselik, a nagy északi kolostor-erődök, a víz színén lebegő Velence, a tenger királynője, vagy a “tökéletes város”,a szláv rabszolgák uralta Almería Hispániában. Kereskedők, emírek, koronás királyok, pogány fejedelmek üzletelnek rabszolgákkal és csontokkal (ereklyékkel, melyek természetesen többet érnek, mint az eleven emberek), miközben azon töprengenek, szolgákkal vagy szabad emberekkel lenne-e érdemes felépíteni az “új Európát”. Még semmi sem dőlt el. De Riolda – a háromkötetesre tervezett regény hősnője – érzi, hogy hamarosan saját szigete is veszélybe kerül.

Összetört idő (regény)

Megjelent: 2019

A Fordított idő-trilógia harmadik kötetében alaposabban megismerjük egy zárt közösség, a Nyugati szél szigetének titkait. Riolda családját, az őslakó szorgok és a betelepülők múltját, az elhallgatott titkokat, melyek tovább mérgezik a sziget mindennapjait. Mennyit kell és mennyit lehet hazudozni? Nemcsak a hiúság vagy a szeretet, hanem a bosszúvágy is késztethet arra, hogy a múltat eltöröljük vagy meghamisítsuk. Riolda az újrakezdés lehetőségét, az Ifjúság kútját akarja megtalálni, hogy ő maga megfiatalodjon, férje, Sjön meggyógyuljon. Az örök fiatalságban, az idő visszafordításában rejlő üzleti lehetőséget sejti meg Benjamin, a regényciklus visszatérő kalandora. Ám miközben mindenki önfeledten játszik az idővel, észre sem veszik, hogy a jelen feladatai mindennél sürgetőbbek. Milyen lépésekre kényszerül az alattvalóiért felelősséget érző királynő? Hiszen nincs mindenkinek esélye menekülni. Az időt néha össze kell törni, hogy újrakezdődjön… De vajon mi a biztosíték arra, hogy ezen a nyomorúságos szigeten időről időre ne ugyanaz ismétlődjön?

Telihold Velencében

Megjelent: 2020

Velence, ez a túlzsúfolt ékszerdoboz, ahova sokan vágyakoznak, a világ egyik legellentmondásosabb városa. De mennyit láthat valóságos jelenéből és a múltjából az, aki csupán néhány nap alatt járja be a nevezetességeit? Megadathat-e egy átlagos közép-kelet-európai író számára, hogy akár hosszú hónapokig élhessen ebben a luxustól csillogó városban? Bánki Éva Velence iránti szenvedélyes érdeklődésének, no meg egy ösztöndíjas lehetőségnek köszönhetően kislányával együtt hosszú hónapokat töltött el a városban. Útirajzából érzékletes képet kap az olvasó Velence hétköznapi életéről és a turisták számára láthatatlan lakosairól is egy felnőtt nő meg egy kislány szemével.
A jelenkori Velence díszletei mögött megpillanthatjuk a középkori Velencét, a könyörtelen kalmárköztársaságot és az alkonyi fényben tündöklő, XVIII–XIX. századi várost. Megismerjük Magyarország és Velence közös történelmének fordulópontjait, és eltöprengünk azon, mi lehetett a titka az oly sebezhetőnek látszó, mégis hihetetlenül stabil Köztársaságnak. A Telihold Velencében egyszerre személyes hangú úti beszámoló és szerteágazó kultúrtörténeti kalandozás.