A fagyos fényben
minden olyan ragyogó,
akár csiszolt tükör lenne,
múlt éveket látok
levetkezett ágakon.
Hidegen törékeny,
áttetsző ez a csend,
mintha felejthetném
sok év alatt termett
kedves gyümölcseimet.
Tüskék érintése ellen
bélelve belül és kívül,
kezdek és végzek újra,
mindig változatlanul
kel és nyugszik a Nap.
Arra gondolok, hogy
tavasszal újra szép lesz,
langyos rétre fekszem,
katicák és százszorszépek
közé, akkor dalolhatok.
Most varjakat figyelek,
ahogy éles szárnyaikkal
hasítják a dermedt eget,
hóval fedve együtt remegnek,
bárányok és farkasok.
Legfrissebb hozzászólások