Ember, ki léptek élén
jelennek formálod arcát,
a hálózat vésett rendszerében,
fordítod fejed zavartan,
mikor asszonyt, férfit,
kit e pénztől mozgó világ kivetett,
utolsó földi helyén se tűröd,
annál is mélyebbre kergeted?
Kinek élősdiek falják testét,
és nem vigasztal senki sem,
volt családja, otthona egykor,
hagyod veszni létező értékét
hontalanok alázott árkaiban.
Bujdokolhat félőn, reszketeg,
akár, ha lenne zacskókba gyűrt,
kihűlő, mulandó rongytömeg.
„Vétkesek közt cinkos, aki néma.”
Enyészet fedi az elvetett szót,
üres világban pusztuló reménnyel,
ütemre lép könnyen a tömeg.
Szív se rebben, nem kell magyarázat,
elég, ha házának ajtaját bezárja,
hiszi, tőle távol, kívül maradhat
az igazat átíró kegyetlen gyalázat.
(Idézet: Babits Mihály, Jónás könyve)
Legfrissebb hozzászólások