Hatalmas hamuszín szürke fátyol takarja be a földet, a városokat, a falvakat, a mezőket és a tanyák maradékát. A folyókat, a tavakat, a tengereket, a Tiszát, a Marost, a Körösöket és a temetőket.
Finom hamu fátyol hullik alá és elfödi a jókat, a rosszakat és a vezeklőket.
Az igazakat, a hamisakat és a kétkedőket. A gyermekeket, az édesanyákat és a katonákat. A gyárakat, a kórházakat, a házakat, a várakat, a laktanyákat és az iskolákat.
Befödi a kisdedeket, az öregeket, a véneket, az erdőket, a lombokat, a gondokat, a fűszálakat, az égi madarakat és az erdei vadakat.
Minden, de minden szürke már.
Zengővárkonytól Kisvárdáig, az Atlanti partoktól Adriáig.
Megdermedt emberek, állatok, folyók és fák.
Nincs már napja az irgalomnak.
Már nem múlik a múlt. Nincs idő és nincsen aki mérje.
A jövő egybecsúszik a jelennel.
Csak a csönd, csak a csönd ami van.
És a hatalmas szürke fátyol puhán suhog alá.
***
Legfrissebb hozzászólások