Szentjánosi Csaba: Királynők!

A királynők nem csak a történelem lapjain születnek,
igaz megtanítják őket azzá válni,
de én láttam királynőket (igaz nem sokat),
olyan lélek kigőzölgéssel, olyan eleganciával,
ahol mozdulatukra ráült a pillanat,
nem jártak a talajon, hanem libegtek,
hordoztak valami királynőit magukban-és
lehettek takarítók, ügyintézők, léhák…mindegy,
királynőiességüknek udvarolt, hódolt a partfis,
a ruha, a papír, a bélyegző…
Nem, nem az affektálókról,
a magamutogatókról, a bájolgókról beszélek,
a többnek látszókról,
Nem! Hanem a királynőiességüket magukon hordozókról,
a csönduszályt vivőkről, a feladat hordozókról,
a kilátótorony- arcúakról, a fenségesekről, a mindenben tükröződőkről,
az ünnepet adókról,
azokról, akik nem engem, nem a vágyamat,
hanem az egész életemet mozdítják el,
azokról, akik alázatossá tesznek-de fel is emelnek
a bennük élő királyi-nőhöz!
Azokról, akiket nem vágyni kell, hanem szeretni,
akik önmagukat tudják képviselni bármilyen helyen,
helyzetben is vannak,
Azokról, akiknek látása kivételes lehetőség.
Láttam pár királynőt az életemben, talán közel kerültem
ilyenkor a teremtés fészkéhez…mindig kiszórták
a percek aranypénzeit,
megajándékoztak azzal, hogy láthattam hétköznapjaikat,
ahol minden sminket, maszkot, pózt levetve
játszottak, nevettek csodálatomon…