B. Tomos Hajnal: SZÍN(EK)RE LÉPÉSEM

No jó: még elkísérem
utolsó útjára
ezt a hócafatot,
rostokolok kicsit
a kidőlt vének fejfa-tuskóin,
mint aki nem hiszi el,
hogy szinte egyedül menekült
a fanyűvő télből –
aztán jöhet egy újabb
madár-keringő,
ideges-boldog forgószél
a nyáladzó ágak közt –
ismétlődjék immár hatvanadszor
hajszálra ugyanaz
a fehér halál,
aztán a barna és zöld násza
minden lápos parton.
Kigombolom bordáim vértjét,
mint ki hosszú, pállott éjszaka után
ablakot tár a kertre,
hogy áradjon, szellőzködjék benne
a rigó sárga-fekete fütyülése.