L. É. emlékére
Szemedben nézi magát a tenger:
egyszemélyes történelem
a fémkeretben.
A valamikori porcelán
most ancien régime,
hajszálrepedései írják
fennebbezett törvényeit.
Nem mesélsz már,
kissé nyitva felejtett ajkadról
csak az erősödő
óraketyegés száll.
Homlokod nyilvános csöndjében
tövisnyomok agóniája –
vízszintes medrekben
folyt el a corpus,
még lelkedet is jóval megelőzve.
Hová tűntél a lucfenyők lármatűzében?
Menekülésed üszkös nyomai szerte
és sebek, sebek …
vér és viz folyik egyre
a megfeszített értelemre.
Álmaidra kockát vetettek,
árnyakon nőtt fohászod ellobbant
s most olvasom
hasztalan kapaszkodásod
a sima lapokon.
Legfrissebb hozzászólások