Ólomléptekkel múltak azok az esték,
a hajnali fényt vártam éjszakákon át,
gondolataim körülötted forogtak,
retinámba égett daliás alakod.
Reggeli pirkadatkor a szemem kinyílt,
rád gondolva gyorsan szépítkezni kezdtem,
frizurámra több figyelmet fordítottam,
virágfelhőben mosdattam szőke hajam.
Léptem ezret, elég lett volna kevesebb,
hogy biztosan láthassalak, azért tettem,
szemünk villanása olykor találkozott,
merszünk köszönésre legtöbbször megingott,
lehet hogy egyetlen szó hiányzott csupán,
mit szemérmünk kimondani nem engedett,
a mennyekben is járhattunk volna netán,
de az idill sajnos nem teljesülhetett.
A várva várt reggelek emléke megfakult már,
nem tudom sajnos, hol lehetsz, titokban távoztál,
nem tudom élsz-e még e földgolyón egyáltalán.
Fekete szembogaradban mikor megfürödtem,
szerelmes tekintetedben kéjjel elmerültem,
ma is eszembe villansz a hajnali napfelkeltén.
Szerelem volt, vagy csak érzéki vágy, mindegy ma már,
e mámorító érzés kísér életemen át.
Legfrissebb hozzászólások