Márkus László: Merengő

Sámándob hangja szól fejemben,
szemem hamvadó parázsba révül,
torkom dióág füstje kaparja,
ősz fejemre kósza pernye hull.

A holdfénnyel fröcskölte táj
fanyar szénaillatban hentereg,
búvalbélelt estémet lopakodva
bársonyba tekeri a mogorva éj.

Szerelmed mézízével töltekeznék,
de vágyam csillapítani nem tudod,
távoli aszfalton ringatod csípőd,
bőröd illatát felülírja elmém.