Volt egyszer egy szegény ember, annak volt egy fia. Ez a legény csodálatos tehetséggel született: a lehető legszebb pöttyös gombokat tudta kifaragni bármiből. Csudájára is jártak mindenhonnan, ő pedig boldogan cseperedett fel, gondolván, majd a pöttyös gombok készítéséből él meg, ami azért is jó dolog, mert ebben adhatja ki önmagát, minden egyes pöttyben ott van a saját kis lelke.
Megemberesedvén azonban a fiú azt látta, hogy senkinek nem kell pöttyös gomb. Mindenki egyszínűt, sőt, szürkét használ, és ami még ennél is rosszabb, a kulturálatlan néptömegek egyenesen cipzárt, vagy – ó, irgalom anyja, ne hagyj el – tépőzárat. És ezek az emberek mind azt mondták: csodálatosak a pöttyös gombjaid, sose láttam még ilyen szépeket, de sajnos nem érdekelnek.
Így hát a legény elkezdett kapálni, kaszálni, és közben rendületlenül készítette a pöttyös gombokat. Már tele volt velük a padlás – egy idő után már megmutatni se akarta, és nem is tudta senkinek.
Kapálás közben érte a vég, a szíve nem bírta. Úgy temették el, hogy nem is vették észre a kezében szorongatott pöttyös gombot, az eddigi legszebbet. Jellegtelen fejfájára ennyit írtak rá: Kubikos.
2024-04-17
Legfrissebb hozzászólások