Nyírfalvi Károly: MESTERSÉGES IDŐ

A hangosbeszélő még hallgat.
A csodavárók pontosan érkeznek.
Nekik valóság a végtelen.
Nekem végesség az idő.
Mindentől távol a parton heverve
elnézném lassan csorgó ólomfalát.
Másutt folyónak mondják.
Napra indulok, de mégsem.
A ködben merev faművek jelzik,
merre nyomul az izgatott levegő,
a hegy elvonul felhők serege
alól, betemetve az utat.
Egykor temető állt itt. Az idő
dombjai mögé hanyatlik, az őr
beadja a kulcsot, aludni tér,
avarral takarózik. Ha egyedül
maradok begyűjtöm számait és
mutatóit, felolvasztom minden
múlékony jelét; figyelem a
várakozók méla bólintását.