Fellinger Károly: BARISKA

Hol is, hol nem? Hát persze, hogy Vágán, ahol az embereknek úgy vág az eszük, mint a szenci borotva, élt egy szegény özvegyasszony a lányával, Mariskával. Olyan szép volt ez a Mariska, hogy minden tükör azt szerette volna, hogy belenézzen. Ha hiszitek, ha nem, még a hétfejű, rettenthetetlen sárkány is kinézte magának. El is jött érte egy éjjel. No, nem kell megijednetek olyan nagyon, mert ez a sárkány rettenthetetlen volt ugyan, de rettentően buta is. Ahelyett, hogy betört volna a házikóba, és elrabolta volna Mariskát, mind a hét szájával elkezdett kiáltozni:
– Ma-ris-ka! Ma-ris-ka! Te leszel a feleségem ta-vasz-ra!
Hej, fölébredt Mariska és az édesanyja. Az asszony gyorsan a kuckóba bújtatta a lányát, sebtében ráborított egy ágytakarót, de még a feje búbját is betakarta. Akkor az ablakhoz osont, hogy megnézze, ki kiabál ilyen öblös hangon. Mikor meglátta a hétfejű sárkányt, a hideg is kirázta a rémülettől! Behúzta a függönyt, és ő maga is a kuckóba bújt a lánya mellé. A sárkány meg csak óbégatott. És csak úgy okádta a tüzet mind a hét orrlyukából! Szerencsére az ég felé fújta a lángokat, nem a házikóra, mert annyi esze mégiscsak volt, hogy be ne gyújtsa Mariskáék házát. Hogyisne, hogy bennégjen a menyasszonya!
Ekkor hirtelen nagy vihar kerekedett. Villámlott, dörgött, zuhogni kezdett az eső. És mi történt? A sárkány már rohant is hazafelé, mert félt a villámlástól, de nagyon!
Igen ám, de a villámlástól az özvegyasszony is félt. Mariska meg csak reszketett a kuckóban, az ágytakaró alatt. Gondolta az asszony, ki kellene dobni az udvarra a sütőlapátot, attól eláll a vihar. Kilesett hát az ablakon, ott van-e még a sárkány. Mikor látta, hogy nincs a ház előtt senki, gyorsan kidobta a sütőlapátot az udvarra. De bizony hiába való volt a praktika. Továbbra is mennydörgött, s úgy esett az eső, mintha dézsából öntenék.
– Édesanyám, meggyújtom én a szentelt gyertyát – szólalt meg ekkor Mariska fogvacogva.
– Gyújtsd meg, édes leányom, nagy baj van itt, ha már a sütőlapát sem segít – hagyta jóvá az anyja.
Az özvegyasszony világszép lánya meggyújtotta a szentelt gyertyát, s annak a lángján elégetett egy szem szentelt barkát. Közben arra gondolt, hogy jaj, mi lesz, ha visszajön érte a sárkány?! De el sem fogjátok hinni, mi történt. Az égő barkából előugrott egy csillagszemű bajszos legényke.
– Ne ijedezz, Mariska! – nyugtatta a szép leányt. – Én vagyok az, Bariska!
Csettintett egyet az ujjával, s a vihar azonnal megszűnt. Mariska és az édesanyja csak ámuldoztak. Ekkor Mariska, akinek megtetszett a legény, elmesélte neki, hogy a rettenthetetlen sárkány volt itt, és el akarja őt rabolni. Ha előbb nem, tavaszra!
– Ne félj, Mariskám, lelkem – mondta a szép bajszos legényke -, ne félj, amíg engem látsz!
Majd elviharzott. Bariska barátja a garabonciás diák volt. Tőle tudta, hogy a hétfejű sárkány mennyire fél a villámlástól. Ha nagy vihar van, és villámlik, mennydörög, őkelme a faluvégi barlangjában didereg.
Elment hát Bariska a garabonciás diákhoz. Azt mondta neki:
– Nem is vagy te igazi garabonciás, ha nem tudsz azonnal vihart teremteni.
– Méghogy én nem? – méltatlankodott a garabonciás. Elkezdett forogni, közben mondogatott valamit, de azt már az éktelen mennydörgéstől nem lehetett hallani.
A hétfejű sárkány, aki a barlangja előtt üldögélt, uzsgyi, már repült is be a barlangba! Mindegyik feje más-más nyelven jajveszékelt. No, csak erre várt Bariska. Fogta magát, s rohant a barlang bejáratához. De nem egyedül ám. Vitt magával három szúrós szemű sündisznót.
Azokat beengedte a barlangba, hadd szórakozzanak a fenevaddal. Jól összeszurkálták a bestiát. De bizony a sárkány mégse mert kimenekülni a barlangból, mivel a mennydörgéstől, a villámlástól jobban félt, mint a sündisznóktól.
Ekkor megszólalt a csillagszemű, bajszos Bariska.
– Ide figyelj, te hétfejű! Ha eltakarodsz a világ végére, és békén hagyod Mariskát, elállítom a menydörgést.
A sárkány mindent megígért, csak hogy szabadulhasson a sündisznóktól, meg hogy a villámlásnak is vége szakadjon.
Bariska hát csettintett az ujjával, s a garabonciás diák értette a dolgot. Meg is szűnt a vihar azonnal.
De amilyen gyorsan elinalt a hétfejű sárkány, olyan gyorsan egybekelt Bariska az özvegyasszony lányával, Mariskával. Mert hát első látásra megszerették egymást. Amikor kimondták a boldogító igent, megfialt a malacuk. A malacot már előre megvették, hogy legyen egy kis vagyonkájuk. Húsz kismalacuk született, és mind a húszon ugyanaz az anyajegy volt. Megesküszöm a nagy égre, mi is volt az: egy négylevelű lóherécske!