Sivatagban, szél rágta-nyomokon járok,
nagyanyám lép elő,
– fehér gyertyaszál –
ölében paprikajancsi-baba vigyorog,
felismerem: én kaptam angyalfiában.
Törékeny ösvény kanyarulatában
szüleim állnak,
mint esküvői képen:
halántékuk egymáséhoz dőlve
néznek, szinte megilletődve.
Mennék feléjük,
de érzem: megolvaszt a rézsút
hasító fény,
mint nyúlós cafat,
végtagonként tűnök el
egy vak szögben.
Innen már nem látni a képet,
az ösvényt, s az is kétséges,
hogy valaha megtörténtem.
Legfrissebb hozzászólások