Márkus László: Sirámok

Szép szerelmünk
smaragd könnyei
felszáradtak
nyomuk sincs már
emlékeink cizellált
rojtjait szétcincálja
a zsigereinkbe
ivódott béna
indulat mely
megköti reszketeg
kezünket pedig
bódult agyunk
nyújtaná békülésre
megváltást remélőn
de a holnap virágait
ma nem tudjuk
tarka csokorba szedni
elcsattant csókjaink
áfonyás íze mára
keserédes mákony csupán
hagymázas elménk
taszít és vonz
egyszerre
az idő kereke
pedig forog
tovább