Valamikor régen kettévált az ég és a föld. Az ég elvágyakozott, szárnyakat növesztett. A föld mégis megbocsátott neki.
Akkor egy égig érő fa termett rajta, amelyen a csillagok éjszakánként leereszkedtek fényzsinórjaikon, s körültáncolták a fa törzsét. A Paradicsomban érezték magukat. Utána lepihentek és mély álomba merültek. Álmaikban a föld titokzatos vízeséseiben lubickoltak, megmosták arcukat a puha hóban, cseppkőbarlangokban bújócskáztak, és a barlangok visszhangoztak a nevetésüktől. A csillagok meglovagolták a hegygerinceket, s az alvó dombok futni kezdtek előlük, akár a félálomból felriasztott púpos tevék. Az egyik csillag tovább álmodott a kelleténél. Feljött a nap, s ő lenn maradt a földön. Vakon bolyongott szegény, mígnem a föld kebléhez szorította, méhébe fogadta. Kilenc hónapra rá megszületett az első emberpár, a föld és az ég közös gyermekei.
Az Isten is a csodájukra jár azóta. Ezért alkotta meg nekik a tudás fáját, a tiltott fa gyümölcsét.
Legfrissebb hozzászólások