mennyivel könnyebb lenne, ha az életben is ilyen romantikusan, viccesen, simán menne minden, például
– állnék a csavarboltban a kis fűzöld kötényemben, unottan rendezgetném a madzagokat, meg a kis biszbasz anyákat, aztán egyszer csak kinyílna az ajtó, és a beözönlő napfényben ott állna a nagy Ő, én meg remegő kézzel válogatnám neki össze a csomagzárószalagokat, meg a bigyókat, meg amiket kér, közben kék szemeivel, arcán félmosollyal figyelné zavaromat, aztán megkérdezné, hogy szeretem-e Orwellt, és mi a véleményem az 1984-ről, én meg elegánsan összegezném neki a kedvenc könyvemről az érzéseimet, benyomásaimat, és hogy miért érzem kortalannak, neki meg leesne az álla a kifinomult stílusomtól,
– a mosodába igyekezve véletlenül nekem jönne a kedves mosolyú fiatalember, és miközben sűrű bocsánatkérések közepette segítene szedegetni a földről a bundabugyijaimat, összeérne a kezünk, mélyen egymás szemébe néznénk, és tudnánk, hogy igen…ő az,
– ülnék a szaunában, és a félhomályban szolidan csillogna a testem, vizes hajam szexin tapadna fejemre, mikor belépne a sportos, udvarias férfi, és először lopva stírölnénk egymást, aztán megkérdezné, hogy mit szeretek olvasni, és örömmel konstatálnánk, hogy Karinthy Frigyes közös kedvencünk, és aztán még a büfében sem fogyna ki a szó belőlünk, zárásig idézgetnénk felejthetetlen műveiből
aztán felébrednék.
Legfrissebb hozzászólások