A kora középkor alig ismert évszázadaiba vezet bennünket Bánki Éva költőien szép, lenyűgözően izgalmas, sok szálon futó kalandregénye.
A regény szokatlan nézőpontot választ. Egy félig ír származású lány, Riolda szemével látjuk a születő germán királyságokat, a mitikus hősmondák közt nevelkedő germán fejedelmeket, a kezdődő keresztény térítést, a mórokkal való első nagy összecsapásokat. A környezete által félig-meddig tündérnek vagy egyenesen bajkeverőnek tartott Riolda segít bepillantani a kora középkor különös tudatalattijába: a mitikus ősök, átkok, szörnyetegek, tündérek, szörnyek, kimondhatatlan tabuk és félelmek világába. Mert nemcsak mesebeli, hanem félelmetes, nyomasztó világ is ez: az akkori európaiak az antik, bizánci és mór kultúra irigylésre méltó kulturális teljesítményei közt, az akkori művelt világ perifériáján keresik önnön identitásukat.
Riolda egy elátkozott szigetén látja meg a napvilágot. Nem igazi hölgy, hiszen gyerekkorától kezdve dadusként dolgozik, de nem is teljesen jogfosztott: udvari környezetben nevelkedhet, a normann fejedelmi udvar krónikása felkarolja, megtanulhat írni-olvasni. Egyszerre megvetik, de félik és tisztelik is. Saját gyermeke megszületéséig nagyon sokféle hagyománnyal és világnézettel szembesül, és csak a tapasztalataira és a talpraesettségére hagyatkozva sikerül megmenekülni az arab támadástól és visszatérni a saját szigetére. Egy felbomló, saját magát még nem találó, rettenetes félelmektől gyötört világba vezet bennünket Riolda – és rajta keresztül a középkori irodalmat tanító, ezt a varázslatos világot megálmodó, többkötetes regényíró.
Ám ebben a képzelt lényekkel, varázslatos állatokkal, furcsa időgépekkel teli történetben egészen különös szerepet kap a józan ész, a belátásra, kételkedésre, önmagunk korrigálására való képesség. A regénybeli Riolda sokak szemében nem-ember (többen is észreveszik rajta, hogy a titokzatos szigetlakók, a félállati lényeknek tartott szorgok rokona), ám mégiscsak józanul, két lábbal áll a földön, és biztos hitbéli meggyőződés nélkül is igyekszik empatikus, megfontolt és józan maradni.
Mert hiszen a regény a kereszténység tulajdonképpeni elterjedése előtti időkben játszódik. Ám a ködös törzsi kiválasztottság-tudat alapján cselekvő északi fejedelmek mögött is van egy élhető, erőt adó minta, az antik racionalitásé és embereszményé. A normann krónikások és főurak maguk is átalakított római villákban élnek, régi római utakat és kikötőket használnak, és közben mániákusan tisztelik a római „bölcseket”. Bár az antik életforma, nyelv és szokások már nem állíthatók vissza – az ilyen törekvések kudarcát is mutatja egy humoros „költő-terrorista”, a verslábakat számláló Maximus politikai kalandja –, de az antik normákhoz való ragaszkodás nemcsak a túlélést garantálja, hanem a gondolkodó emberhez illő életet is.
A regény egyik leglíraibb, Ahhoz képest című fejezetében a származása titkát kereső Riolda egy teljes éjszakát tölt a Crassiusok kertjében. Ebben, az antik kultúra kisugárzását őrző, de emberektől elhagyott kertecskében lát Riolda először kőszobrot. És itt, a hűvösen tökéletes „kőanya” előtt vetődik föl benne, hogy a származás tényleg meghatározhatja-e a kulturális azonosságot, és vajon mi köt össze bennünket a többi emberrel. („Lehet, hogy ebben a kertben én is testvére vagyok a Crassiusoknak? Vagy mindenkinek?” 225. old.) Hogy a politikai ellentétek, vallási viszálykodások fölött elgondolható-e egy olyan „testvériség”, amelynek szabályai nem testbe és nem vérbe, hanem szobrokba, írásjegyekbe, szokásokba, azaz a kulturális emlékezetbe íródnak?
Az átkokat megtörő, a saját szigetén politikai uralmat építő, oda idegeneket hívó, a régi rabszolgákat, a szorgokat is felszabadító Riolda ezt a humanizmust és józanságot képviseli. Különös, hogy ez a kora középkorban játszódó női fejlődésregény milyen elválaszthatatlannak tételezi a racionalitást, a nemek egyenjogúságát és a politikai emancipációt. Ilyen értelemben talán tényleg nem túlzás a Fordított időről, mint feminista regényről beszélni.
Nádor Zoltán
Bánki Éva: Fordított idő
(Jelenkor, Budapest, 2015.)
Kapcsolódó oldalak:
A FÜLEDEN ÜLSZ? (Bánki Éva: Fordított idő)
Bánki Éva: Fordított idő (részlet)
Bánki Éva: A lányom tanított meg mágikus lényeknek tekinteni az állatokat
Legfrissebb hozzászólások