Madeline Barna: Véletlen isten

A kert olyan fényes-furcsa,
kígyók szónokolnak,
verseket szavalnak,
madarak szülik másolatukat
vászontavak felett topogva.
Ember sehol.
Lapulevél, szőlő, mind
vörös, lila, magenta,
a virágok látnak és éreznek,
földbe vert harang rezonál,
régi himnuszokat rebeg,
fájdalom, bánat törölve,
csak a szabályok változnak.
Az Orion csillagsora híg nyaklánc,
pörög egy vigyorgó istenség ujjain.