Szofja Kovaljovszkaját tulajdonképpen minden tekintetben elkényeztette volna sors, csakhogy a 19. század derekán a cári Oroszországban, és éppen nőnek született. Rangos és tehetős családban látta meg a napvilágot, szép volt és kivételesen okos, de mint a krimikben, rosszkor, rossz helyen. A matematikára tette fel az életét, a matematikát meg is nyerte, de magát a tétet mintha elvesztette volna.
A vidéki udvarházban, ahol nevelkedett, enyhén szólva sajátos módon volt jelen a matézis: gyerekszobájának falát apja egyetemi matematika-jegyzeteivel tapétázták ki. Saját visszaemlékezései szerint, bár minden igyekezete ellenére sem értette őket, lenyűgözték a litografált ábrák és levezetések. Lengyel házitanítója született pedagógiai antitalentum lehetett, Szofja ugyanis azt, amit matematika címén hallott tőle, tökéletesen érdektelennek találta. Inkább elkérte a könyvet, és egyedül, saját gyönyörűségére tanulta meg az algebrát és a geometriát. Mivel ekkoriban már – tizenegy-két éves lehetett – más nem is igen érdekelte, apja (nyugalmazott tábornok) eltiltotta a matematikától. Ezzel alighanem végleg pályára állította nagyra hivatott leányát.
Szofja tizennégy évesen elolvasta és meg is értette szomszédjuk, Tirtov professzor fizikakönyvét, s ha már, megjegyzéseket fűzött az optikai fejezet trigonometriájához. A kamaszlány – saját megközelítésében – levezette a sinus-tételt Tritovnak, aki először nem hitt a fülének, majd lelkére beszélt a szülőknek: taníttassák Szofját. Így is történt, szerencsére kezdődött a báli szezon, Szofját be kellett vezetni a fővárosi társaságba, mellékesen tehát vehetett órákat egy ottani matematikustól. Iskoláról, pláne egyetemről szó sem lehetett. Sztrannoljubszkij professzornak történetesen voltak anarchista barátai – Szofjának is lettek. Ebben a körben hallott először női emancipációról, ennek hatására döntötte el, hogy matematikus lesz. Tizenöt éves volt.
Ami a család társadalmi életét illeti, nem akárkikkel érintkeztek, Szofja nővérének, Anyutának például maga Dosztojevszkij kérte meg a kezét (kosarat kapott). Egy ideig Szofja is gyengéd érzelmeket táplált az író iránt. Oroszországban ekkoriban – tehát 1865-ben – a nők még nem járhattak egyetemre, Szofja apja pedig nem járult hozzá, hogy lánya külföldön tanuljon. Maradt az ekkoriban szokásos megoldás, a látszatházasság. A látszatot jelen esetben egy Vlagyimir Kovaljovszkij nevű ifjú nemes képviselte, aki Bécsbe készült, hogy geológiát tanuljon az ottani egyetemen. A fiatalember elvi alapon ment bele a dologba, Szofjával azonos nézeteket vallott ugyanis a nők oroszországi diszkriminációjáról. Nők egyébként sem kaphattak saját útlevelet.
1868-ban esküdtek, a rákövetkező Bécsbe utaztak évben Anyutával együtt – utóbbi mint kísérő juthatott kiutazási engedélyhez. Anyuta aztán meg sem állt Párizsig, ahol, mint oly sok fiatal orosz, a munkásmozgalom aktivistája lett. A látszat-házaspár sem maradt a császárvárosban, Heidelbergbe mentek, ahol Szofjának egyenként kellett megkérnie a professzorokat, hogy látogathassa előadásaikat. Szabályos egyetemi polgárságról nem is álmodhatott, csak vendéghallgatóként iratkozhatott be. (Amikor barátnője, Julija Lermontova is megérkezett, hogy vegyészetet tanuljon, a hírhedt nőgyűlölő Bunsen professzor felháborodva panaszkodott egy kollégájának „ezekre a rémes orosz nőkre”. )
Vlagyimir és Szofja kapcsolata hol meglazult, hol szorosabbá vált, 1870-ben együtt költöztek Berlinbe. Szofja a porosz fővárosban megint csak magánórákat vett Weierstrass professzortól – egyetemre a törvények értelmében itt sem járhatott . Valószínűleg több volt köztük mester-tanítvány kapcsolatnál, mert akkoriban merőben szokatlan módon tegeződtek, és a professzor őszinte igyekezettel egyengette Szofja útját, aki 1878-ban egyszerre három disszertációt is benyújtott. Mindhárom komoly tudományos visszhangot keltett, az egyikre pedig megkapta a doktori címet. (Nem egykönnyen: Weierstrassnak, aki egyébként a kor egyik legjelentősebb matematikusa volt, minden követ meg kellett mozgatnia, hogy a göttingeni egyetem egyáltalán foglalkozzék a dolgozatokkal. Maga a professzor nem helyeselte, hogy nők tudományos munkát végezzenek, de valószínűleg a szívére is hallgatott.)
Ugyanebben az évben Kovaljovszkijjal visszautaztak Oroszországba, ahol Szofja megszülte ugyancsak Szofja nevű kislányát. Személy szerint – már hogy hivatásában – nem sok jóra számíthatott hazájában, hiszen le sem tehette az ehhez szükséges magiszteri vizsgákat. Ekkoriban már jelesei közt tartotta számon a matematikus-társadalom. Kovaljovszkij egyetemi állást kapott Moszkvában, ezért odaköltöztek, Szofja ettől kezdve az ottani matematikai társaság rendezvényeinek rendszeres előadója lett. Házasságuknak valószínűleg megártott, hogy az asszony életében rohamos hirtelenséggel ismét a matematika került a főhelyre; olykor két hónapra is elutazott Berlinbe, hogy hivatása éltető közegében dolgozzék.
1881-ben elhagyta Kovaljovszkijt, aki ekkorra először anyagilag, sőt lelkileg is menthetetlenül tönkrement. Utóbb öngyilkos lett. Szofja kislányával előbb Berlinbe, majd Párizsba utazott, ahol 1882-ben a Francia Matematikai Társaság tagjává választották. Fényes csillaggá lett az európai tudományos élet egén. (Ugyanezen a ponton függesszünk fel egy pillanatra mindenféle bámulatot: hároméves kislányát visszaküldte Oroszországba, régi barátnőjéhez, Lermontovához, aki ezután évekig nevelte. ) Híre Svédországig is eljutott, és bekövetkezett a csoda: 1883-ban magántanári állást ajánlottak neki a stockholmi egyetemen. Amikor megérkezett a skandináv országba, az újságok címlapjaikon hozták a szenzációt. Az is volt – egyesek szemében egyenesen botrányos szenzáció. A drámaíró August Strindberg ezt írta egy 1884-es cikkében: „Egy nő mint matematikaprofesszor: káros és kellemetlen jelenség, nevezhetnők gyalázatnak is. Az, hogy meghívták Svédországba, ahol bőven akadnak nálánál sokkalta nagyobb tudású férfi professzorok, kizárólag a svédeknek a női nem iránti tiszteletével magyarázható.”
Szofját minden svédek közül vélhetőleg Alfred Nobel tisztelte leginkább, olyannyira, hogy a kezét is megkérte. Kosarat kapott, akárcsak annak idején Anyutától Dosztojevszkij. A mai napig tartja magát a pletyka, hogy a feltaláló ezért hagyta ki a matematikusokat nevezetes végrendeletéből. A magántanárságot öt év nyilvános, rendes egyetemi professzúra követte, ugyancsak Stockholmban, amivel fizetés ugyan nem járt, dicsőség azonban annál inkább. Társszerkesztője lehetett például a világ egyik legrangosabb matematikai folyóiratának. Újra magához vette kislányát, aki utóbb anyjához hasonlóan elkötelezettje lett a női egyenjogúságnak. Azt azért érdekes volna tudni, vajon férjhez ment-e, s ha igen, hogy sikerült a házassága.
A stockholmi öt év lejártával Szofjára nehéz idők köszöntöttek – bár „csak” anyagilag. Tudományos elismertsége mit sem csökkent, sőt a pétervári akadémia is levelező tagjává választotta. Rangos tudományos díjakat ítéltek oda neki. Egy új férfi is felbukkant az életében: a viharos affér hősét Maximnak hívták, és ugyancsak Kovaljovszkijnak. Mindketten túl szenvedélyesek voltak, semhogy meg tudták volna oldani legnagyobb közös problémájukat, azt tudniillik, hogy Szofja számára ezúttal is a matematika volt az első. Szakított Maximmal, de az eset őt magát is súlyosan megviselte. A férfi időről-időre meglátogatta, ő pedig éppen Maximhoz utaztában kapta a végzetes tüdőgyulladást, amely napok alatt, negyvenegy évesen végzett vele.
Legfrissebb hozzászólások