Mórotz Krisztina-Nyírfalvi Károly – Lenolaj

Mórotz Krisztina – Nyírfalvi Károly: Vincent és a vég

Jyll — Wed, 29 Mar 2017 22:07:22 +0000

A kép jelen idő. Egyetlen örök
hasíték a déli napból. Varjak
támadnak rá, visznek ecsetet, vásznat,
szót mondatot. És fest tovább, végül
címet ad neki: Varjak a gabonaföld felett.
Rossz jelek. Szörnyű előjelek. Érkezőben
a vég. S bár nem akar, mintha csak
búcsúzna, elébe megy. A nap felé fordul.
Halállal kibabrálni egyetlen képpel sem lehet.
S mintha csak elképzelné, kezében
pisztoly ecset helyett, egyetlen dörej,
s visszatér a test, ahonnan indult, ahol
mindig csak vétkezett s elhevert.

***

Mórotz Krisztina alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Nyírfalvi Károly alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Mórotz Krisztina-Nyírfalvi Károly: Egyszeri leírás (Millet: Kalászszedők)

Jyll — Mon, 14 Mar 2016 16:45:45 +0000

Tarló, lekaszált gabonaföld, a kévébe
kötött kalászokat már elhordták.
Amit a gereblye foga otthagyott,
három parasztasszony szedi össze.
(Azért a lehulló kalászért hajlongták
végig a tarlót.)
Kenyér lesz ebből is, orcájuk verítékével
megkeresett kenyér. Majd a libákat is a
tarlóra engedik, egyetlen gabonaszem
se vesszen kárba. Földig görnyed Millet
három parasztasszonya, a harmadik
kissé előrehajolva áll. Épp készül
lehajolni, fejük színes kendővel bekötve,
szoknyájuk földig ér, kötényük felcsomózva,
oda gyűjtik a kalászokat. Arcuk alig látszik,
de megviselt, elnyűtt, naptól cserzett, minden
bájtól és üdeségtől megfosztott. Kezük is
meggyötört, ízületes, ormótlan.
(Millet nem értette, miért nem tetszik a képe,
habár nem használ erős színeket; csúnyák a
parasztasszonyok: a nyomor pátriárkái ők.)

Kapcsolódó alkotás:

Mórotz Krisztina-Nyírfalvi Károly: Orcádnak verejtékével

A MÁS és UGYANAZ rovatban megjelent alkotások:

Mórotz Krisztina-Nyírfalvi Károly: Monet és a kertje

Mórotz Krisztina-Nyírfalvi Károly: Ketten a kertben: örökjelen

Mórotz Krisztina-Nyírfalvi Károly: Orcádnak verejtékével

Jyll — Mon, 14 Mar 2016 16:25:15 +0000

Főszereplő a tarló, a lekaszált gabonaföld, amelyről már elhordták a kévébe kötött kalászokat. A maradékot három parasztasszony szedi össze, amit a gereblye foga is otthagyott, azokért a lehulló kalászért hajlongták végig a tarlót. Kenyér lesz ebből is, orcádnak verítékével megkeresett kenyér. Utána még a libákat is a tarlóra engedik, hogy egyetlen gabonaszem se vesszen kárba.
Millet három parasztasszonya a földig görnyed, a harmadik kissé előrehajolva áll, épp készül a földre hajolni. Fejük színes kendővel bekötve, szoknyájuk földig ér, kötényük felcsomózva, oda gyűjtik a kalászokat. Arcuk alig látszik, de ami mégis: megviselt, elnyűtt, naptól cserzett, minden bájtól és üdeségtől megfosztott arc. Kezük is meggyötört, ízületes, ormótlan.
Millet nem is értette, miért nem tetszik a képe, habár nem használt erős színeket, csúnyák a parasztasszonyok. A nyomor pátriárkái ők.

Jean-François Millet: Kalászszedők
(1857)

Mórotz Krisztina-Nyírfalvi Károly: Ketten a kertben: örökjelen

Jyll — Wed, 09 Mar 2016 16:21:50 +0000

Monet már alig lát, de festi még a
csodák kertjét, tavirózsákat kis fahíddal,
glicíniát újra meg újra, végül már csak
lila és kék foltok a hatalmas szélben lengő
vásznon; ha ereje fogytán, gazokkal harcol,
locsol, majd újra festi a kertben a részt,
a részben a nagy egészt, színekkel küzd,
az elmúlás nyavalyáival, vendégül látja
Renoirt, ketten vannak a kertben, bénultan
és vakon sétálnak az árnyas fák között,
Bachot hallgatnak, s a megálmodott pillanat
a „semmiről” szól halkan, puhán, észrevétlen,
akár egy róluk soha el nem készült kép.
A semmi súlya ott lebeg az ujjaik között.

Kapcsolódó alkotás:

Mórotz Krisztina-Nyírfalvi Károly: Monet és a kertje

Jyll — Wed, 09 Mar 2016 16:12:36 +0000

Monet bámulatba ejtette a világot, azzal, hogy tíz-húsz színváltozatot festett egyazon témáról. Vett egy kis házat Givernyben, ekkor már romlott a látása, akkor jöttek a legcsodálatosabb színegyvelegek, a giverny park részlete a tavirózsákkal meg a hajlott kis fahíddal, és újra tavirózsa és glicínia, és megint tavirózsa, a végén már csak kék és lila foltok, óriási vásznakra felkenve. Magányos lélek küszködése a színekkel, meg az öregedés kínjával.

Szabadidejében Monet a kertjét szépíti, küszködik a gazokkal, locsol, és mindezt olyan szeretettel teszi, hogy Giverny virágzik. Lefesti nagyanyám kedvenc lila virágát, a zéniákat, amit még tud. Renoir-t vendégül látja, bénasága már kerekes székhez láncolja. Ahogy sétálnak az árnyas fák között az olyan, mintha vak vezetne világtalant.

Szőlőt is metsz, és ősszel mindig bort készít, Renoir-t is azzal kínálja.

A délutáni szieszta a kertben van, az almasövény mellett, mindketten ott hallgatják Bachot. Csöndben. Monet kissé unottan, de Renoir áhítattal, hiszen Bach zenéje “nem szól semmiről”.

Kapcsolódó alkotás:

Mórotz Krisztina: Ketten a kertben: örökjelen