2024-12-16
Keszthelyi György 10
Keszthelyi György: Pattog a fa
Pattog a fa, mert dolgozik
északon, délen,
fagyban, kemencében,
pattog a fa, mert kitart.
Kattog a metronóm, addig
amíg a tempó,
a ritmus nem lazul,
dallamot, teret feszít.
Ahol a fa, a metronóm
dolgozik, kattog,
ott lángra lobban és
kottát olvas az...
Keszthelyi György: Utószó
Belefáradtam a megtestesülésbe,
fabulába és történelembe,
távolról üdvözlöm a profi hírverőket.
Ami megszakítja álmaim műszakát,
az csak a színek, a szavak martaléka.
Keress egy más formát. Így szól az ítélet,
amit most látsz, egyre elvontabb lesz,
pers...
Keszthely György: Társtalanság
A példátlan egyedüllét,
saját szelektív főfogásod
jéggé fagyasztja, tartósítja
a napsugár kései álarcát.
Desszertként mit, minek?
A porcelántányér szilánkjai
úgy, darabokban biztonsági széfek.
Álarc a fény, a tél sistereg
Mindenszentekkor, mintha
a ri...
Keszthelyi György: Kitilt és vége
Volt egyszer hol… de azt hiszem, mégse,
ahol egy vakond s egy királyfi túr
és néhány kukac. Tán a földesúr
beköltözött az egyidejűségbe.
Sötétkék műanyag kaniszterek
közt megrozsdásodott tolókocsin
reggelizek. Kenyér és margarin
annyi, mint bőség. Ugye,...
Keszthelyi György: Arcod egy szegen
Hálószobám egy
üres fogadó, csukott
szempár elfekvő zárójele.
Egy szóköz megmaradt,
sok mondat itt hagyott,
torkomban füstölgő, tolató
évek - és kezek tördelése.
Igényem testhossznyi,
sötét öltönybe való.
Arcod egy szegen: áldozat.
Időtlen ez az út, ...
Keszthelyi György: Menedékhely
Az öreg árnyéka kiemelkedik az ágy világos síkjából, fél könyökére támaszkodik, moccanatlanul tölti ki az ablakszemet.
Nem tudni, merre néz. Csak egy sötét kontúr. Bizonytalan állapot. Aligha él, de nem hiszi, hogy már halott. Vár, majd csak elmozdítja az Úri...
Keszthelyi György: Ki itt belépsz…
Kiszaladtam a kapuba egy csomagot átvenni a gyorsfutártól, s hát mit ad Isten? Szinte velem egyidőben, kéményseprő kefével a vállán, ahogy az hozzá illik, és ahogy már ismerem, belép a kapun az EON ellenőr.
Vége az unalomnak, mondom magamban, és hogy az orgaz...
Keszthelyi György: Hagyjatok röhögni magamban
Hagyjatok röhögni magamban -
felfuvalkodott, napi elmúlások -
honnan és mennyi hálapénzért
örököltetek annyi fekvőhelyet,
üres falakat, ahol
graffiti-könnyetek évekig csordogál,
jóllehet mozdulatlan?
A festő sokat tud -
a költő is átmázolja - ha kell
...
Keszthelyi György: Kérvénytelenül
Azért mégsem úgy, futószalagon,
előre megszabott kiszerelésben,
nem parkolókban, zsúfolt tereken
töltöm a helyet. Egy rendőri pofon
sem több, mint egy szúnyog vérvétele.
Nincs karmesterem, aki csak beint,
és azonnal cibálom a vonót,
senki sem tukmál rám...
Keszthelyi György: Valaki belép
Valaki belép az első ajtón,
kinyitja a második ablakot,
majd átsétál az utolsó szobába.
Történetesen éppen ott lángolok,
hiába csüngedez a záporeső lába,
perceken belül hamuvá égek,
szerteszórnak a megjátszott alázatok,
vagy a magasztos felsőbbrendűsége...