2024-10-09
Keszthelyi György 10
Keszthelyi György: Ki mit tehet
Minek nevezzelek,
ha elszállsz, mint a por,
mint kitartó kényszerek
utóhatásai?
Neved legyen
vagy versnyi szimbólumod?
Mondd, ki mit tehet
a zátonyok között?
Ne titkold magad,
ismer minden hullám.
A vihar meg ott marad,
ahol láthatatlan.
Ég m...
Keszthelyi György: Kiált a vak madár
Becsapódik mögöttem egy napszak,
eddig jutottam el. Besötétedett.
Elborít mindent a zápor dobpergése,
kiált a vak madár: szóra tett-szóra tett.
Látást keresek a mesterséges fényben,
bokámig ér sok sáros gondolat…
hányadik világát élheti a népem?
Válas...
Keszthelyi György: Két parton
Édesanyámnak
A drótháló két kegyetlen oldalán
forrottak össze ujjlenyomataink –rozsdás kötődések –
ott álltunk, mint aszott kopjafák,
kapaszkodtunk, mint a gyökerek.
Parázslott az aláömlő nap,
de látszott már a tűzfal, a vakablak,
a fülledt tavaszban ...
Keszthelyi György: Bárány kalasnyikovval
Várnak topogva sorukra
a nemlét bejáratánál,
az áldozat előterében,
állnak fegyelmezetten -
sokan és számolatlanul --
ünnepet mímelnek a békeidők.
Pedig kiszüremlik a gyereksírás,
kampón rángó testek ritmusára
herseg a szakadó bőr, tátog
a csempére ...
Keszthelyi György: Édes hazám – vészkijárat
Gyülekeznek a szégyentelenek,
buldózereken érkeznek,
fintorogva, beolajozva,
feketén, mint a féknyom.
Bontani kell a könyvtárakat,
elfüstölni a felvilágosodást,
semmi sem vész el,
csak a vészkijárat.
Söprögetnek már,
erdőt, levegőt,
száguldó ko...
Keszthelyi György: Most – és megint
Egy másik temetés utáni nyáron
jöttek és mentek a madarak -
az olvadó hídról nézve
keletre hullámzott a víz,
a barna lé, amelyben a patinás
város magzata megfogant.
Az, aki elég öreg volt, értette
a régi dallamra költött szöveget,
s a szóban rejtőző ör...
Keszthelyi György: Ítéletek napja
Jézus harminc éves volt, amikor tanítványokat
toborzott maga köré.
Akkortájt alvadt vér pecsétjét viselte
minden alkonyat.
Arcom már rég nyugatra néz,
amerre szinte izzik már a nap.
Betöltöttem a hatvanat,
csak állok egy vidéki peronon,
s árva gyermekk...
Keszthelyi György: A szépség új változatai
Milyen szépek vagyunk: száraz díszvirágok –
előttünk-mögöttünk
vakut villant a Nap.
A világ már lehúzta a redőnyt,
az idő a számlapon maradt,
bárányfelhővé foszlott a ház.
Mit ért hát a jóslat?
Isten tisztogat. Porlepte vásznait
remegő ujjakkal hasítja...
Keszthelyi György: A VÉGREHAJTÓ
(H. Tibi volt osztálytársamnak, aki viszont...)
A kaputelefon furcsán, élesen lüktető héjahangon vijjogott, ki tudja, mióta.
Percek telhettek el, mire lassan ocsúdó tudatába hatolt a hang, mégsem reagált. Egyszerűen nem akarta elfogadni, hogy valaki éjnek ...
Keszthelyi György: Na így. Zárójelentés, alapos kivizsgálás után — A költők diagnózisa
A költők bolondok. Eszement csavargók.
Egekben kószálnak, álmodják a földet,
ahol mintha a mennyország suttogna
vagy fekete látomás lángjai lobognának.
De meglehet, ez az ellentétek tükre –
buja idők medrén rothadó halak.
A bolond költő akkor is lát,...