***

Barta Zsolt alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Barta Zsolt. Miskolcon született de Budapesten él. Végzettségére nézve orientalista, múzeumpedagógus, no meg újságíró, de dolgozott már műtőssegédként, tejipari raktárosként, tanszéki könyvtárosként és főiskolai rektorként is. Általában sokat ír, mégis keveset, bár tudja, hogy nem kilóra megy. Írásai az ÉS-ben, a Holmiban, a Kalligramban, a Spanyolnáthában, az Irodalmi Jelenben és a Napkútban jelennek meg. Könyvet is írt. Eddig egyet.

Dr. Barta Zsolt: A mongol tűzkultusz

A tűz az emberiség egyik legelemibb élménye, és szinte minden kultúrában számtalan hiedelem, szokás, illetve vallási és profán képzet kapcsolódik hozzá. A tűz a hagyományos mongol kultúra egyik központi szimbóluma is, és sokrétű szerepkörrel bír a kultúra különböző szféráiban. A szerző neves mongolista, aki sokéves egyetemi oktatói tapasztalattal is rendelkezik. Doktori disszertációjának továbbdolgozott változatában tudományos alapossággal ismerteti, hogy milyen szerepet játszik a „tűz” a mongol kultúrában. Ennek keretében a szimbólumok világától a tűzhöz kapcsolódó szokások ismertetésén át a tűz rituális jelentőségéig a társadalmi és kulturális jelentések sokaságát elemzi. Sok olyan vallási és folklórszöveget közöl, amelyek a tudományos vizsgálatot élővé, érthetővé teszik. A mongol kultúra számunkra azért is fontos, mert a magyarság múltjával is összekapcsolódó hajdani lovas nomád világban gyökerezve, a jelenkorra egy sajátos, sokszínű hagyományt teremtett. Sok szempontból egzotikus jellege ellenére sok más sztyeppei eredetű vagy szibériai nép világképével, szokásaival a mongolokat többek között éppen a tűzkultusz több eleme kapcsolja össze. A kötet sokéves kutatómunka eredménye, amelyben egy konkrét kulturális jelenség vizsgálatán keresztül nyerhetünk bepillantást e távoli nép gondolkodásmódjába, szokásaiba, vallásába. Azoknak ajánljuk e munkát, akik hiteles forrásból kívánnak megismerkedni az emberi kultúra egyik legősibb elemét jelentő tűz sokrétű szimbolikájával és ennek a mongol kultúrában megjelenő változataival.

***

Márkus László alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Márkus László, 1955. február 13-án született, a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin egyik alapító tulajdonosaként, illetve a KALAMÁRIS független művészeti magazin főszerkesztőjeként ismerhetjük.

Így vall magáról:

Miskolci származék vagyok. Életem kétharmadát szülővárosomban, egyharmadát pedig székesfővárosunkban, Budapesten éltem.
2016 óta, boldogságban élek Pécsett.
Hosszú ideje az építőiparban dolgozom, épületgépészettel foglalkozom, műszaki vezetőként, vagy műszaki igazgatóként. Ez ugyan elég távol esik a művészetektől, de valamilyen formában mindig ezek vonzottak: a míves tudományok. Középiskolás koromban festegettem, verseket írtam, de ezen „műremekeket” szerencsémre és talán a műértők védelmében szétszórta és megsemmisített a sors. Később olvasói levelekkel folytattam, majd külsősként írtam helyi napi- és hetilapokban. Azután a digitális, internetes világ ugrásszerű térnyerése kapcsán megismerkedtem az okostelefonok világával. Egy PDA-val foglalkozó internetes, számítástechnikai portál szerkesztőjeként naponta írtam e témában cikkeket, majd felkérésre egy másik, hasonló, de nagyobb portál felelős szerkesztője lettem. Közel egy évtizedes aktív munka után egy időre felhagytam az online újságírással.

*

FOTÓZÁS

10 éve kezdtem megismerkedni a digitális fotózás világával. Korábban is volt néhány filmes gépem, de abban az időben még nem tudatosan fotóztam. Minden tudást, amit csak lehetett, autodidakta módon sajátítottam el. Kezdetben sokféle fotómasinát kipróbáltam, míg végül letáboroztam a Pentax vázai és objektívjei mellett, melyek a mai napig kiemelt helyet foglalnak el szívemben. ma már azonban inkább egy tükör nélküli rendszerkompaktot használok.
Számomra a manuális objektívkezelés technikája szerethető dolog, hiszen így azt érezhetem, valóban én fotózok és nem csak nyomom a gombot, mint süket a csengőt…
A fényképezés egy speciálisnak nevezhető szeletkéje, az utcai fotózás (street photography) lett a kedvencem, mégpedig három dolog miatt. Az első az, hogy az utcai fotósok rendelkeznek a legnagyobb műteremmel. Elég csak kilépniük lakásuk ajtaján és máris megnyílik számukra a legcsodálatosabb műterem, hisz övék az egész világ. Másik szempont az, hogy az utcai fotózás nem kíván hatalmas, sok darabból álló technikai felszerelést, elég hozzá egy kamera és egyetlen (fix) objektív A harmadik fontos dolog pedig a folytonos mozgás és a vadászat öröme. Utcai fotósként mindig menni kell, időnként megállva egy-egy érdekesebb épületrész vagy más motívum előtt és várni, hogy egy vagy több ember odatévedjen. Az utcai fotózás ugyanis nem az épületek megörökítéséről, hanem ez emberi lét érdekes pillanatainak, a fények és árnyékok játékának felvillantásáról szó. Hobbi fotósként és az általam választott és szeretett utcai fotózás miatt pályázatokra, kiállításokra nem küldök képeket. Fotóimat különféle facebookos street photography csoportokban és online galériákban lehet megtekinteni. Bő két éve még vezettem az általam létrehozott, akkortájt több, mit 11 000 főt számláló utcai fotós csoportot, melynek a világ minden tájáról voltak tagjai. Ennek köszönhetően számos neves külföldi fotósbarátra is szert tehettem. Olyanokra, akikre felnézhetek, akiktől tanulhatok, mert ők gyakorló utcai fotósként szakkönyveket, blogokat írnak és workshopokon, tanfolyamokon oktatják is e szakterület ismereteit. Időhiány miatt azonban lemondtam a csoport vezetésáről, bár továbbra is tagja vagyok. Én azonban immár csak fotósként, de továbbra is rendületlenül rovom az aszfaltot – amikor időm engedi. Példaképeimnek André Kertészt, Vivian Maiert és Henri Cartier-Bressont, kortársaim közül pedig Knut Skjærvent, Gabi Ben Avrahamot és Tatsuo Suzukit tekintem…
Egy tavalyi, angol nyelvű interjú egy utcafotós magazinban: http://www.newstreetagenda.com/2017/…/23/edge-markus-laszlo/

2018-ban jelent meg e-bookként, UTCAFOTÓK – Street photography című fotóalbumom.
A könyv a MEK-ben megtekinthető vagy ingyen letölthető: https://goo.gl/cG6hC

*

IRODALOM

Öt éve újra a költészet ingoványos talajára merészkedtem. Haikuk és tankák írásával kértem bebocsátást az irodalmi berkekbe, majd nagyobb formátumú szabadverseket, publicisztikákat is közreadtam. Mostanában apevákat is írok.
Nem tartom magam megfellebbezhetetlen tudású szakmabelinek, műszaki végzettségem ellenére azonban mindig is vonzódtam a kultúra- és a művészet különféle ágaihoz. Verseim online webes irodalmi folyóiratoknan látnak napvilágot.
Társtulajdonosként Hajnal Évával közösen alapítottuk és -szerkesztjük a Litera-Túra Művészeti Folyóiratot, valamint a szerkesztőség remek tagjaival együtt a Litera-Túra Irodalmi, Művészeti Magazint. Alapító-tulajdonostársammal létrehoztunk továbbá egy művészeti műhelyt valamint egy könyvkiadót is.
Verseim több antológiában is olvashatók.
2016-ban Art’húr irodalmi díjat kaptam.
2017-ben megjelent első önálló verseskötetem is, Fehérhegyi Parnasszus címmel, 2018-ban pedig a Lélekfestegetés, című második kötet.
Szerzői oldalam elérhető a Hetedhéthatárban:
http://hetedhethatar.hu/hethatar/?author=243

*

/ Szerk.: Hajnal Éva /

Fotó: Hajnal Éva – Márkus László portréja

Forrás: https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/posts/2061935683898059

***

Márkus László félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Márkus László alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Márkus László, 1955. február 13-án született, a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin egyik alapító tulajdonosaként, illetve a KALAMÁRIS független művészeti magazin főszerkesztőjeként ismerhetjük.

Így vall magáról:

Miskolci származék vagyok. Életem kétharmadát szülővárosomban, egyharmadát pedig székesfővárosunkban, Budapesten éltem.
2016 óta, boldogságban élek Pécsett.
Hosszú ideje az építőiparban dolgozom, épületgépészettel foglalkozom, műszaki vezetőként, vagy műszaki igazgatóként. Ez ugyan elég távol esik a művészetektől, de valamilyen formában mindig ezek vonzottak: a míves tudományok. Középiskolás koromban festegettem, verseket írtam, de ezen „műremekeket” szerencsémre és talán a műértők védelmében szétszórta és megsemmisített a sors. Később olvasói levelekkel folytattam, majd külsősként írtam helyi napi- és hetilapokban. Azután a digitális, internetes világ ugrásszerű térnyerése kapcsán megismerkedtem az okostelefonok világával. Egy PDA-val foglalkozó internetes, számítástechnikai portál szerkesztőjeként naponta írtam e témában cikkeket, majd felkérésre egy másik, hasonló, de nagyobb portál felelős szerkesztője lettem. Közel egy évtizedes aktív munka után egy időre felhagytam az online újságírással.

*

FOTÓZÁS

10 éve kezdtem megismerkedni a digitális fotózás világával. Korábban is volt néhány filmes gépem, de abban az időben még nem tudatosan fotóztam. Minden tudást, amit csak lehetett, autodidakta módon sajátítottam el. Kezdetben sokféle fotómasinát kipróbáltam, míg végül letáboroztam a Pentax vázai és objektívjei mellett, melyek a mai napig kiemelt helyet foglalnak el szívemben. ma már azonban inkább egy tükör nélküli rendszerkompaktot használok.
Számomra a manuális objektívkezelés technikája szerethető dolog, hiszen így azt érezhetem, valóban én fotózok és nem csak nyomom a gombot, mint süket a csengőt…
A fényképezés egy speciálisnak nevezhető szeletkéje, az utcai fotózás (street photography) lett a kedvencem, mégpedig három dolog miatt. Az első az, hogy az utcai fotósok rendelkeznek a legnagyobb műteremmel. Elég csak kilépniük lakásuk ajtaján és máris megnyílik számukra a legcsodálatosabb műterem, hisz övék az egész világ. Másik szempont az, hogy az utcai fotózás nem kíván hatalmas, sok darabból álló technikai felszerelést, elég hozzá egy kamera és egyetlen (fix) objektív A harmadik fontos dolog pedig a folytonos mozgás és a vadászat öröme. Utcai fotósként mindig menni kell, időnként megállva egy-egy érdekesebb épületrész vagy más motívum előtt és várni, hogy egy vagy több ember odatévedjen. Az utcai fotózás ugyanis nem az épületek megörökítéséről, hanem ez emberi lét érdekes pillanatainak, a fények és árnyékok játékának felvillantásáról szó. Hobbi fotósként és az általam választott és szeretett utcai fotózás miatt pályázatokra, kiállításokra nem küldök képeket. Fotóimat különféle facebookos street photography csoportokban és online galériákban lehet megtekinteni. Bő két éve még vezettem az általam létrehozott, akkortájt több, mit 11 000 főt számláló utcai fotós csoportot, melynek a világ minden tájáról voltak tagjai. Ennek köszönhetően számos neves külföldi fotósbarátra is szert tehettem. Olyanokra, akikre felnézhetek, akiktől tanulhatok, mert ők gyakorló utcai fotósként szakkönyveket, blogokat írnak és workshopokon, tanfolyamokon oktatják is e szakterület ismereteit. Időhiány miatt azonban lemondtam a csoport vezetésáről, bár továbbra is tagja vagyok. Én azonban immár csak fotósként, de továbbra is rendületlenül rovom az aszfaltot – amikor időm engedi. Példaképeimnek André Kertészt, Vivian Maiert és Henri Cartier-Bressont, kortársaim közül pedig Knut Skjærvent, Gabi Ben Avrahamot és Tatsuo Suzukit tekintem…
Egy tavalyi, angol nyelvű interjú egy utcafotós magazinban: http://www.newstreetagenda.com/2017/…/23/edge-markus-laszlo/

2018-ban jelent meg e-bookként, UTCAFOTÓK – Street photography című fotóalbumom.
A könyv a MEK-ben megtekinthető vagy ingyen letölthető: https://goo.gl/cG6hC

*

IRODALOM

Öt éve újra a költészet ingoványos talajára merészkedtem. Haikuk és tankák írásával kértem bebocsátást az irodalmi berkekbe, majd nagyobb formátumú szabadverseket, publicisztikákat is közreadtam. Mostanában apevákat is írok.
Nem tartom magam megfellebbezhetetlen tudású szakmabelinek, műszaki végzettségem ellenére azonban mindig is vonzódtam a kultúra- és a művészet különféle ágaihoz. Verseim online webes irodalmi folyóiratoknan látnak napvilágot.
Társtulajdonosként Hajnal Évával közösen alapítottuk és -szerkesztjük a Litera-Túra Művészeti Folyóiratot, valamint a szerkesztőség remek tagjaival együtt a Litera-Túra Irodalmi, Művészeti Magazint. Alapító-tulajdonostársammal létrehoztunk továbbá egy művészeti műhelyt valamint egy könyvkiadót is.
Verseim több antológiában is olvashatók.
2016-ban Art’húr irodalmi díjat kaptam.
2017-ben megjelent első önálló verseskötetem is, Fehérhegyi Parnasszus címmel, 2018-ban pedig a Lélekfestegetés, című második kötet.
Szerzői oldalam elérhető a Hetedhéthatárban:
http://hetedhethatar.hu/hethatar/?author=243

*

/ Szerk.: Hajnal Éva /

Fotó: Hajnal Éva – Márkus László portréja

Forrás: https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/posts/2061935683898059

***

Márkus László alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Márkus László, 1955. február 13-án született, a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin egyik alapító tulajdonosaként, illetve a KALAMÁRIS független művészeti magazin főszerkesztőjeként ismerhetjük.

Így vall magáról:

Miskolci származék vagyok. Életem kétharmadát szülővárosomban, egyharmadát pedig székesfővárosunkban, Budapesten éltem.
2016 óta, boldogságban élek Pécsett.
Hosszú ideje az építőiparban dolgozom, épületgépészettel foglalkozom, műszaki vezetőként, vagy műszaki igazgatóként. Ez ugyan elég távol esik a művészetektől, de valamilyen formában mindig ezek vonzottak: a míves tudományok. Középiskolás koromban festegettem, verseket írtam, de ezen „műremekeket” szerencsémre és talán a műértők védelmében szétszórta és megsemmisített a sors. Később olvasói levelekkel folytattam, majd külsősként írtam helyi napi- és hetilapokban. Azután a digitális, internetes világ ugrásszerű térnyerése kapcsán megismerkedtem az okostelefonok világával. Egy PDA-val foglalkozó internetes, számítástechnikai portál szerkesztőjeként naponta írtam e témában cikkeket, majd felkérésre egy másik, hasonló, de nagyobb portál felelős szerkesztője lettem. Közel egy évtizedes aktív munka után egy időre felhagytam az online újságírással.

*

FOTÓZÁS

10 éve kezdtem megismerkedni a digitális fotózás világával. Korábban is volt néhány filmes gépem, de abban az időben még nem tudatosan fotóztam. Minden tudást, amit csak lehetett, autodidakta módon sajátítottam el. Kezdetben sokféle fotómasinát kipróbáltam, míg végül letáboroztam a Pentax vázai és objektívjei mellett, melyek a mai napig kiemelt helyet foglalnak el szívemben. ma már azonban inkább egy tükör nélküli rendszerkompaktot használok.
Számomra a manuális objektívkezelés technikája szerethető dolog, hiszen így azt érezhetem, valóban én fotózok és nem csak nyomom a gombot, mint süket a csengőt…
A fényképezés egy speciálisnak nevezhető szeletkéje, az utcai fotózás (street photography) lett a kedvencem, mégpedig három dolog miatt. Az első az, hogy az utcai fotósok rendelkeznek a legnagyobb műteremmel. Elég csak kilépniük lakásuk ajtaján és máris megnyílik számukra a legcsodálatosabb műterem, hisz övék az egész világ. Másik szempont az, hogy az utcai fotózás nem kíván hatalmas, sok darabból álló technikai felszerelést, elég hozzá egy kamera és egyetlen (fix) objektív A harmadik fontos dolog pedig a folytonos mozgás és a vadászat öröme. Utcai fotósként mindig menni kell, időnként megállva egy-egy érdekesebb épületrész vagy más motívum előtt és várni, hogy egy vagy több ember odatévedjen. Az utcai fotózás ugyanis nem az épületek megörökítéséről, hanem ez emberi lét érdekes pillanatainak, a fények és árnyékok játékának felvillantásáról szó. Hobbi fotósként és az általam választott és szeretett utcai fotózás miatt pályázatokra, kiállításokra nem küldök képeket. Fotóimat különféle facebookos street photography csoportokban és online galériákban lehet megtekinteni. Bő két éve még vezettem az általam létrehozott, akkortájt több, mit 11 000 főt számláló utcai fotós csoportot, melynek a világ minden tájáról voltak tagjai. Ennek köszönhetően számos neves külföldi fotósbarátra is szert tehettem. Olyanokra, akikre felnézhetek, akiktől tanulhatok, mert ők gyakorló utcai fotósként szakkönyveket, blogokat írnak és workshopokon, tanfolyamokon oktatják is e szakterület ismereteit. Időhiány miatt azonban lemondtam a csoport vezetésáről, bár továbbra is tagja vagyok. Én azonban immár csak fotósként, de továbbra is rendületlenül rovom az aszfaltot – amikor időm engedi. Példaképeimnek André Kertészt, Vivian Maiert és Henri Cartier-Bressont, kortársaim közül pedig Knut Skjærvent, Gabi Ben Avrahamot és Tatsuo Suzukit tekintem…
Egy tavalyi, angol nyelvű interjú egy utcafotós magazinban: http://www.newstreetagenda.com/2017/…/23/edge-markus-laszlo/

2018-ban jelent meg e-bookként, UTCAFOTÓK – Street photography című fotóalbumom.
A könyv a MEK-ben megtekinthető vagy ingyen letölthető: https://goo.gl/cG6hC

*

IRODALOM

Öt éve újra a költészet ingoványos talajára merészkedtem. Haikuk és tankák írásával kértem bebocsátást az irodalmi berkekbe, majd nagyobb formátumú szabadverseket, publicisztikákat is közreadtam. Mostanában apevákat is írok.
Nem tartom magam megfellebbezhetetlen tudású szakmabelinek, műszaki végzettségem ellenére azonban mindig is vonzódtam a kultúra- és a művészet különféle ágaihoz. Verseim online webes irodalmi folyóiratoknan látnak napvilágot.
Társtulajdonosként Hajnal Évával közösen alapítottuk és -szerkesztjük a Litera-Túra Művészeti Folyóiratot, valamint a szerkesztőség remek tagjaival együtt a Litera-Túra Irodalmi, Művészeti Magazint. Alapító-tulajdonostársammal létrehoztunk továbbá egy művészeti műhelyt valamint egy könyvkiadót is.
Verseim több antológiában is olvashatók.
2016-ban Art’húr irodalmi díjat kaptam.
2017-ben megjelent első önálló verseskötetem is, Fehérhegyi Parnasszus címmel, 2018-ban pedig a Lélekfestegetés, című második kötet.
Szerzői oldalam elérhető a Hetedhéthatárban:
http://hetedhethatar.hu/hethatar/?author=243

*

/ Szerk.: Hajnal Éva /

Fotó: Hajnal Éva – Márkus László portréja

Forrás: https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/posts/2061935683898059

***

Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:

***

CSEKE Gábor: Magamról annyit: 1941. július 29-én születtem Kolozsváron mint magyar állampolgár, és most már minden bizonnyal a XXI. században hunyom le végleg a szemem, román állampolgárként. Újságot szerkesztettem, írok. Jelenleg Csíkszeredában élek (Hargita megye). A két dátum és minőség közötti űrt igyekeztem hasznosan kitölteni. Egyesek szerint sikerült.

Cseke Gábor (1941. július 29-én) író, újságíró, Cseke Vilmos matematikai szakíró fia.

Cseke Gábor középiskolát szülővárosában, a Brassai Sámuel Líceumban végzett, 1957-ben érettségizett, magyar irodalom szakos tanári képesítést a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett 1962-ben. Az egyetem elvégzése után az Ifjúmunkás belső munkatársa, 1968-tól 1979-ig főszerkesztője volt, később az Előre szerkesztőjeként működött. Publicisztikai, kritikai írásokkal hívta fel magára a figyelmet az 1960-as évek első felében.

A Forrás-sorozatban 1967-ben verskötettel jelentkezett (Déli harang), költői érzékenységének újabb, meggyőzőbb bizonyítéka az Elveszett birtokok (1969). Lírai magatartását a tárgyakhoz, a szülőföldhöz, az emberekhez fűződő bensőséges viszony s valami kamaszos hetykeség jellemezte (Távolságok ciklus). Sikerrel próbálkozott az 1950-es években lejáratott “termelési témák” költői megközelítésével (Levelek a brigádból). Karcolatai, elbeszélései (Tornác, 1970) a riporteri ihletést ötvözték a szerző lélekelemző, erkölcsboncolgató hajlamaival.

Ló a pincében címmel lefordította Ovidiu Zotta ifjúsági regényét (1975). A tuskó c. gyermekregénye (1979) versekkel tarkított lírai történet, Érzelmes levelek c. regénye (Kolozsvár 1980) családi vetületben elemezte a nemzeti szenvedélyeket legyűrő szerelmet. 1980-as verskötete, az Ellenállás, az ifjúkori illúziók elvesztésének, a férfiúvá érésnek és a családba menekülésnek komor vallomása. Műfordítói csúcsteljesítménye M. F. Ṣandru válogatott versei (A nagy teremben, 1989).

Kapcsolódó oldalak:

Cseke Gábor alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

• Cseke Gábor versei. MEK
• Cseke Gábor honlapja
• Cseke Gábor alkotásai a Káfé főnic irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

***

Cselényi Béla alkotásai a Lenolaj.hu oldalán.

Cselényi Béla alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán.

CSELÉNYI Béla: 1955. április 4-én születtem Kolozsváron. A mai Apáczai Csere János Elméleti Líceumban tanultam 1962-től 1974-ig. Ezt követően Kolozsváron voltam játékgyári munkás, helyettes segédkönyvtáros, munkakönyv nélküli tejkihordó. A Gaál Gábor Irodalmi Kör tagja, titkára, vezetője voltam a ’70-es évek közepétől annak megszűnéséig. A Magyar Műhely munkaközösségének tagjaként sokáig az avantgárd alkotók közé soroltak. Erdélyi létemre, a vajdasági Új Symposion szerzőgárdáját tekintem mestereimnek, elsősorban Ladik Katalint és Tolnai Ottót. 1987. december 23. óta Magyarországon élek. 1988—2007. között a Magyar Rádióban, 2007-től a Magyar Távirati Irodában sajtóarchívumi, illetve adattári dokumentátorként dolgoztam. 2016-ban leépítettek, 2017-ben leszázalékoltak. Eddig hét verses könyvem és egy rövidpróza-kötetem jelent meg.

Cselényi Béla szerzői odala: http://cselenyi.atw.hu/

***

Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:

Nézem második nap reggel a társakat, felének a kezéről a forró víz lemarta a bőrt. A másik fele ezek szerint nem mosakodott…

***

Erre gondolt az író:

A különös ország Anglia. És a meglepetés tulajdonképpen harminc évvel ezelőtt, első albioni utunk alkalmával ért, nem tudtuk, hogy sírjunk vagy kacagjunk, hogy a vizet a markunkban kell keverni, nem a csapban. Ezúttal jobb volt a helyzet: új szállodákban már az európai a standard…

***

Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, szerkesztő 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője volt.

1987-ben elhagyta Romániát és Svédországban telepedett le. A Ceaușescu-diktatúra bukása után felvette a kapcsolatot szülőföldjével, újra bekapcsolódott az erdélyi irodalmi és művészeti életbe. Újra publikál romániai magyar nyelvű lapokban (Brassói Lapok, Látó, Szabadság, Romániai Magyar Szó stb.). A stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület (EMKES) munkáját is figyelemmel kíséri, ezen egyesület elsősorban az erdélyi és az Erdélyből elszármazott képzőművészek kiállításait támogatja. Részt vállalt az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet megírásában Tar Károllyal (Lund), s Takács Gáborral (Kolozsvár), s a másik Takács Gáborral (Szentendre).

Gergely Tamás első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás írásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

]]> http://lenolaj.hu/2017/08/04/gergely-tamas-hideg-meleg/feed/ 0