2024-12-21
Évforduló 10
231 éve Párizsban megnyílt a Louvre
A Louvre Párizs központi részén, a Szajna jobb partján található nemzeti múzeum, a világ egyik legismertebb és 1793 óta Párizs legnagyobb múzeuma.
Az európai képzőművészetek gyűjteménye mellett egyiptomi, iszlám, keleti, görög, római és etruszk emlékek is m...
Nemzetközi Macskanap
„A macska az egyetlen állat, amelynek sikerült megszelídítenie az embert. ”
- Marcel Mauss -
Az International Fund for Animal Welfare kezdeményezésére 2002 óta minden évben augusztus 8-án ünnepeljük a cicákat szerte a világon. A cél, hogy ráirányuljon a figye...
A nap válasza
Az iskolában azt kéri a tanár a gyerekektől, hogy mondjanak különböző állatokat.
- Ló. - mondja Pistike.
- Kutya. - mondja Józsi.
- Kacska. - mondja Évike.
- Macska. - mondja Lalika.
- Macska? De hiszen az már volt!
- Tudom, de ez egy másik macska....
234 éve született KÖLCSEY FERENC költő, politikus és nyelvújító
Édesapja a család nemesi birtokán, Álmosdon gazdálkodott. Miután elhunyt, édesanyja a hat éves fiát Debrecenbe küldte iskolába. Egyik szeme világát ekkor fekete himlő következtében elveszítette. A szájhagyomány szerint a betegség kezelése közben – a kor szok...
148 éve született Mata Hari holland bártáncosnő
Mata Hari, eredeti nevén: Margaretha Geertruida Zelle a hollandiai Frízföldön fekvő Leeuwarden városban született 1876. augusztus 7-én egy kohóépítő munkás és egy háztartásbeli asszony első és egyetlen leánygyermekeként - három fiatalabb fiútestvére volt -. ...
1881. augusztus 6-án született SIR ALEXANDER FLEMING orvos-bakteriológus, a penicillin Nobel-díjas felfedezője
Fleming családja szegény volt, idős apja, Hugh Fleming farmerként kereste kenyerét, ezért a fiúnak az érettségi után öt évig tisztviselőként kellett dolgoznia egy kézbesítőirodánál, csak egy váratlan örökség révén tudott 1903-ban beiratkozni a l...
1850. augusztus 5-én született GUY DE MAUPASSANT francia novella- és regényíró
174 éve született Guy de Maupassant francia író, a novella műfajának egyik legnagyobb mestere.
Maupassant 1850. augusztus 5-én született Felső-Normandiában, polgári családban. Apja, a nemesi családból származó Gustave de Maupassant nagyvilági ember, anyja, ...
1901. augusztus 4-én született LOUIS ARMSTRONG amerikai dzsessztrombitás, énekes, zenekarvezető
„Nem tudsz olyat játszani a modern trombitán, ami ne tőle származna, főleg a modern vackokat figyelembe véve. Nem emlékszem, hogy valaha is rosszul játszott volna. Soha.” – Miles Davis
Szülővárosa szegénynegyedében nőtt fel édesanyjával és húgával. Hagyományo...
1792. augusztus 4-én született PERCY BYSSHE SHELLEY angol költő
Oxfordban tanult. Itt írta Az ateizmus szükségszerűsége és az Ha az Istenről való tudás szükséges, akkor miért nem evidens és egyértelmű című műveket. Nemsokára, a művek megjelenése után ateista nézetei miatt elbocsátották az egyetemről. Ezt követően Skóciáb...
161 éve született Gárdonyi Géza író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus
1863. augusztus 3-án Agárdpusztán született Gárdonyi Géza (eredeti nevén Ziegler Géza), a 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenet...