2024-12-21
Évforduló 10
1955. augusztus 20-án született Keszthelyi György erdélyi magyar költő, író, grafikus, festőművész
Isten éltesse!
Idősebb korában kezdett el írni, főleg verseket, de prózát is. Ugyanakkor autodidakta módon festészettel, számítógépes grafikával is foglalkozik. Verseit közölte a Látó, a Korunk, a Várad, az Irodalmi Jelen, a Szabadság, a Káfé Főnix, a Lenolaj...
72 éves Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, a Lenolaj.hu szerkesztője és állandó szerzője
Isten éltesse!
Gergely Tamás 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 szí...
Augusztus 19. – A FOTÓZÁS VILÁGNAPJA
A Francia Tudományos Akadémia 1839. augusztus 19-én Párizsban jelentette be a fotózás felfedezését - ezt a napot tartják számon a fotózás világnapjaként.
A dagerrotípia-készítés módszerének felfedezése Joseph Niépce és Louis Daguerre nevéhez fűződik. Az elj...
1933. augusztus 18-án született ROMAN POLANSKI lengyel színész, film- és színházi rendező, forgatókönyvíró
Párizsban született, eredeti neve Rajmund Liebling. 1937-ben a család visszaköltözött Lengyelországba, ahol a többi lengyel zsidóhoz hasonlóan náci fogságba kerültek. Édesanyja egy koncentrációs táborban halt meg, ő maga megszökött a krakkói gettóból és leng...
137 éve született IV. Károly, az utolsó magyar király
1887. augusztus 17.-én Ausztriában született IV. (Boldog) Károly, teljes nevén Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich, osztrák főherceg, a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó uralkodója, 1916 és 1918 között I. Károly néven az Osztrák Császársá...
96 éve született JUHÁSZ FERENC költő
1928. augusztus 16-án született Bián, egy Budapest környéki magyar–sváb faluban. Apja, Juhász Ferenc kőműves volt, aki 1932-ben tüdőoperáción esett át, s képtelen volt folytatni mesterségét, így 1936-tól irodaszolgaként dolgozott tovább a Budanil cégnél, a m...
Augusztus 15. NAGYBOLDOGASSZONY NAPJA
Nagyboldogasszony vagy Mária mennybevétele (latinul: Assumptio Beatae Mariae Virginis) a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, amit augusztus 15-én tartanak; egyúttal Magyarország védőszentjének napja. Mária mennybevételének dogmája szerint Jézus an...
Augusztus 14. A BARLANGÁSZOK VILÁGNAPJA
A 72 éve végzetes balesetet szenvedett Marcel Loubens francia barlangkutatóra emlékeznek világszerte ezen a napon.
A barlangászat egyszerre kedvtelés és kaland, sport és tudományos kutatás. Sokakat igézett meg a föld alatti világ felfedezése, ami veszélyes ...
1899. augusztus 13-án született ALFRED HITCHCOCK angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer
Egy többségében ír katolikus családban született. Jezsuita nevelőintézetbe járt iskolába. Műszaki rajzolóként kezdte, majd angol némafilmek inzertjeit (feliratait) rajzolta a Famous Players-Lasky amerikai cég londoni irodájában/stúdiójában, később fordította...
1887. augusztus 12-én született ERWIN SCHRÖDINGER osztrák fizikus
Apja viaszosvászon-készítő, botanikus, anyja a Technische Hochschule kémiaprofesszorának a lánya volt. Ő először az Akademisches Gymnasiumba iratkozott be, majd Bécsben tanult. Kísérleti munkát is folytatott, ezután asszisztens lett.
Miután habilitált, hivatá...