2024-12-21
Mese (10 talált bejegyzések)
Fellinger Károly: A TUDÁKOS ÖREGAPÓ MEG A VARANGYOS BÉKA
Élt egyszer Jókán egy tudákos öregapó. Értett a szemmel veréshez meg a ráolvasáshoz. A falubeliek azonban úgy tartották, hogy egyenesen az ördögök fejedelmével cimborál. Hogyha lehetett, messziről elkerülték. Rosszul tették pedig! Mert sokan jártak hozzá más f...
Fellinger Károly: BARISKA
Hol is, hol nem? Hát persze, hogy Vágán, ahol az embereknek úgy vág az eszük, mint a szenci borotva, élt egy szegény özvegyasszony a lányával, Mariskával. Olyan szép volt ez a Mariska, hogy minden tükör azt szerette volna, hogy belenézzen. Ha hiszitek, ha nem,...
Fellinger Károly: A LUSTÁK VERSENYE
Hol volt, hol nem volt, Bergengócián innen és túl, ott, ahol a kurta farkú malacka széjjelrúgja az ólnak mind a négy oldalát, élt egy lusta legényke. Úgy hívták, hogy Kájó. Egyszer eljött a faluba a király követe, s közhírré tette, hogy a falu legesleglustábbj...
Fellinger Károly: SZENT PÉTER ÉS A KISMÁCSÉDI PAP
Hol volt, hol nem volt, élt Kismácsédon egy jámbor pap. Hej, de sok baja volt!
Üresen kongott a temploma. Még harangozni is neki kellett. És ez még nem volt elég! A faluban olyan dolgok történtek, mint soha azelőtt. Az egyik hívő alvajáró lett, a másik megvak...
Fellinger Károly: Valamikor régen…
Valamikor régen kettévált az ég és a föld. Az ég elvágyakozott, szárnyakat növesztett. A föld mégis megbocsátott neki.
Akkor egy égig érő fa termett rajta, amelyen a csillagok éjszakánként leereszkedtek fényzsinórjaikon, s körültáncolták a fa törzsét. A Par...
Fellinger Károly: A VADALMAFA
Hol volt, hol nem volt, volt a szépséges Tündér Ilona kertjében egy óriási, égig érő vadalmafa. Számtalan madár rakott fészket az ágai közé. Naponta egy almát termett, de akkorát, mint egy óriási tök, legalább ötven kilósat. Igen ám, de mielőtt beérett volna a...
Fellinger Károly: A VARANGYOS BÉKÁVÁ LETT KIRÁLYKISASSZONY
Hol volt, hol nem volt, a világ vége után még vagy száz lépésnyire volt egy óriási gémeskút. A gémeskút a Fölerdő közepén várakozott, magához csalogatva a megfáradt földmunkásokat és az állatok egész seregét.
Belőle ivott maga a fölséges király is. Mikor a sz...
HOVA LETT CSÓKA ÁRNYÉKA?
Gergely Tamás meséje
Az egész a Köd megjelenésével kezdődött, amitől egyszerre különös dolgok történtek Réten. Például: eltűnt Csóka Árnyéka…
Nyírfánál még megvolt, Vörös Fenyőnél hiába kereste, hűlt helyét találta, illetve nem találta a Fenyő ágán. Nem ...
Fellinger Károly: MÁLÉ VITÉZ
Hej, amikor még vízen ballagónak hívták a galuskát, az egyik pattogatott kukoricaszemből előpukkant Málé vitéz. Amilyen picinek pukkant elő, olyan gyorsan megnőtt. Nem is csoda! Szerette a darás csíkmákot, csak úgy habzsolta a kőtést, a siskából meg a dolkából...
Fellinger Károly: A KÉKIBOLYÁS LÁNY MEG A FÖSVÉNY EMBER
Kismiska már akkor is úgy reszketett, mint a miskolci kocsonyában a béka, amikor megtudta, hogy egy magamfajta mitugrász róla szeretne írni. Ő volt a legügyesebb kenderfonó errefelé, s Jóka falu bizony hosszú−hosszú évekig a kenderéről volt híres.
Mikor éjf...