2023-09-23
479 találati eredmények: vadmalac
Gergely Tamás: Goethe biciklije
Weimarban, ugye, megtekinti a turista Goethe és Schiller kettős szobrát. Azt, amelyik a városi színház előtt áll, pontosan úgy, ahogyan azt Boér tanárnőtől tanultuk. Utána, mert a turista is megéhezik, a sarki önkiszolgáló az irány. Illet...
Gergely Tamás: DIALÍZIS
Vadmalacnak cserélik ki a vérét. Azaz nem cserélik, hanem tisztítják.
– Az úgy megy – magyarázza a közelállóknak, – hogy a vérem befolyik egy nagy filterbe, az kiszűri a salakot, s a vér megy vissza a testembe.
– Azt a’!– rikkantja el magát a komája.
– De a...
71 éves Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, a Lenolaj.hu szerkesztője és állandó szerzője
Isten éltesse!
Gergely Tamás 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 s...
Gergely Tamás: MADÁR SZÁLL
Költői volt a Koma aznap. Sőt: költő, Vadmalac ezt állapította meg.
Amikor ugyanis azt ecsetelte, hogy miért állt be a tüntetők közé, bár eredetileg sétálni indult, így fogalmazott:
– Úgy éreztem, hogy egy madár akar kiszállni, amelyik addig a mellkasomba vo...
Gergely Tamás: Hőmérő
Vadmalac hőmérőt kapott születésnapjára.
Forgatja csülkében az ajándékot, magához inti a komáját, kérdi tőle:
– Hát az hány fok, hogy a higanyszál egyik oldalán egy 3-as áll, a másikon pedig 0?
A Koma biztos abban, hogy mentora tréfál, ezért ezt válaszolja:...
Gergely Tamás: A CSÓK NAPJA
Vadmalac valami különöset látott: egy fiatal pár a vízben, testük összefonódva, még az ajkaik is. Nehezen tudja megfejteni a vizes rébuszt, kérdi hát a komáját:
”Ezek most úsznak vagy csókolóznak?”
”Nem tudtad? – kérdi tőle a komája – a csók napja van.”
Azé...
Gergely Tamás: ÉJSZAKA
Vadmalac nem hitt a szemének: a kert növényei megnőttek, egyik-másik a bimbóját bontogatta.
”Hát ezek éjjel is nőnek? Meg kell lesnem őket!”
Azt tervezte, hogy este kiül közéjük, hogy lássa a apró változásokat. Közben ezeken gondolkozott:
”Vannak állítólag ...
Gergely Tamás: Szent Iván-éj
Alaposan felöntött a Koma a garatra, Vadmalacnak a hátán kellett hazacipelnie.
”Vizsgáztatta” útközben:
– Nahát, te szent aztán nem vagy…
Ebben egyhangúlag megegyeztek.
– Iván?
A Komát a rosszullét környékezte a kérdés hallatán, mire beleburrogott a Vadma...
Gergely Tamás: TÓTÁGAS
Vadmalac különös pózban találta a komáját: két kezén állt, fejjel lefele.
– És ezt miért csinálod – kérdezte, amikor látta, hogy barátja, komája, volt elvtársa nem cigánykereket vet, hanem ez a természetes testtartása.
– Barátom, az egész világ tótágast állt...
Gergely Tamás: HIDROGÉN
Vadmalac a komát a vízparton találta. A furcsa nem is az volt, mert tudta, hogy a természetet szereti, hanem hogy arca lila, mint a cékla.
– Mit csinálsz? – kérdi tőle.
Mire a koma:
– Mit nem csinálok? Nem veszek levegőt.
Vadmalacot meglepte a válasz, hisz...