Még álomként ül arcodon az éj,
friss hajnal hallik s rácsorog a bánat,
mint látomás, még összesúg a mély,
de Nap hevéből újra élet árad.
Még majdnem csönd és minden egyszerű,
csak ring a tó és benne életed,
a pára felszáll, szép a mestermű
most alvó vágyad mind megélheted.
Még rejtve látszó kismadár vagyok,
csak szálldogálok, friss a szél megint,
a messzeségen kis nyomot hagyok.
Erőtlen szárnyam mégis messze int.
Még gondolatnyi szívemben a vágy,
mit itt a szélben két szárnyam kitárt.
Legfrissebb hozzászólások