Anekdota Lamos Lujziról, Jóka legnagyobb kópéjáról.
Ahogy lesz, úgy lesz, a macskákból eb lesz, motyogta magában Lamos Lujzi, a fiatal szabó, aki már az öltözékével is megnevettetett mindenkit.
A jánosházi búcsún történt. Az ifjú Lujzi tiszteletreméltó udvarlóként az egyik lányos házhoz volt hivatalos. El is ment nagy boldogan. A nap szépen eltelt. A szülők örültek, hogy a vőlegényjelölt komoly fiatalembernek néz ki. Estefelé a menyasszonynak való kérlelte a szerelmét, hogy vesse le a zakóját, maradjon itt éjszakára. Hiszen ő jól betüzelt napraforgószárral, odakint meg ömlött a hideg eső, mintha dézsából öntenék. A fiatal Lamos hallani sem akart az egészről. A háznép végül erőnek erejével levette az udvarlóról a kabátot. Ekkor aztán kiderült, mi az, aminek beborult. Mert hát az inge összesen egy gallérból és két mandzsettából állt, ezek is madzaggal voltak a nyakába felerősítve. Szégyellte is nagyon, hogyne szégyellte volna… Hiába vigasztalták a háziak, hogy nem a ruha teszi az embert.
No, de jól visszavágott ám a szabó – csak az alkalmat várta. Meghívta a kedvesét a jókai búcsúra. Lamos felkészült a vendéglátásra, kacsát sütött, ahogy illik. A leányzó el is jött, de nem akart enni a kacsahúsból. Megharagudott a szabó. Majd kideríti ő, mi lehet az a különleges étel, amivel állítólag otthon már jóllakott a jegyese! Beültette a lányt a leggyorsabb ringlispilbe. A lány már a második körnél holtsápadt lett és hányni kezdett. Olyan buzgón hányt a magasból lefelé, hogy csaknem egy egész lövöldét beborította a mákos csíkmák.
– No, mennyivel volt jobb a csíkmák az én sánta kacsámnál? – hánytorgatta fel Lamos a lánynak mosolyogva. Most a menyasszonynak való érezte úgy, hogy legszívesebben a földbe süllyedne szégyenében. Mindezek után mi lett a házasságból? Egy nagy semmi.
Lujzi bácsiból úgy dőlt a hülyeség, hogy Dunát lehetett volna rekeszteni vele. Biztosan ő lett volna Mátyás királyunk legbölcsebb udvari bolondja. Még mielőtt nőül vette következő, már nem jánosházi, hanem nagymácsédi jegyesét, a feleségnek való lehajtott fejjel vallotta meg, hogy ő bizony nem tud főzni.
– Nem baj, úgyse lesz miből – vigasztalta szerelmét a vőlegénye. Ekkor még nem sejthette a lány, hogy mekkora igazság hagyta el az ifjú Lamos száját. A lakodalom után vígan élt az ifjú pár. Turbékoltak, mint a galambok. Hol az egyik röpült ki az ablakon, hol a másik. Máskor meg együtt mentek az erdőbe. A szekeret az asszony húzta. A szembejövő atyafi megkérdezte:
– Hová kend, Lamos uram?
– Ezzel a tehénkével megyek tüzelőért – mutatott a feleségére.
Kisvártatva megtoldotta:
– Kettőnknek egy derék akáci csök is elég a télire.
– Hát az meg hogy lehet? – kíváncsiskodott a szembejövő.
– Az csak úgy, komám, hogy amikor majd én cipelem, én izzadok, amikor meg az asszony cipeli, neki lesz melege, a rézangyalát!
Később a peredi feleségével is örömnapokra virradt. A plébánosnak ezt így adta elő:
– Mi mindennap boldogságra ébredünk, tisztelendő úr. Reggel hol az öreg kést, hol meg a vasalót dobja felém az asszony. Ha eltalál, ő örül, ha nem, hát én örülök.
Egy alkalommal, vasárnap délután a feleségével karöltve sétált az utcán. Feltűnt a nejének, hogy az ura szeme milyen hosszasan elidőz egy-egy csinos nőn. Nem is bírta szó nélkül:
– Te, Lujzi, jusson eszedbe, hogy te már nős vagy, feleséged van – szólt epésen az urára.
Ráfelelt erre Lujzi bácsi:
– Persze, tudom, hogy feleségem van. De ha diétára vagyok is fogva, azért az étlapot még végignézhetem.
Máskor meg a trafik előtt megállt valami szép képeslapot venni. A trafikos vagy húszfajta képet előkotort, de egyik sem tetszett Lujzi bácsinak.
Végül talált egyet. A képen egy szerelmespár csókolózott, és alá volt írva, hogy: egyetlen szerelmemnek.
Lujzi bácsi fellélegzett.
– Na, komám, ebből csomagoljon be nekem tizenkettőt!
Legfrissebb hozzászólások