Fekete István: A fejedelem szíve – Párizsi szösszenetek 15.

A Napkirály halála után, Fülöp orléans-i herceg udvarának visszatetsző pompája, valamint az utrechti és a rastatti békekötésnél való mellőzöttsége miatt, és mert a régens környezetében az ellenséges érzület kiterjedt mindenre, amit a „régi udvar” sokatmondó, de nem éppen tiszteletet ébresztő elnevezéssel illettek (tehát őrá is), a franciaországi száműzetésben élő II. Rákóczi Ferenc – szinte világutáló hangulatban – visszahúzódott a zajos társasági élettől. 1715 májusában vásárolt egy kétszintes házat a mai Yerres város külterületén található Grosbois-ban. A lak egy kolostor közelében állt, ahol magányosan, az Úr felé fordulva élő, sem egymással, sem a külvilággal nem érintkező, csuhájuk színe miatt fehér barátoknak nevezett kamalduliak laktak. Itt éldegélt a bujdosó fejedelem is, távol a nagyvilág zajától, kevés szolgájával. A zöld erdő közepén mosolygó klastrom képe, s lakóinak derűs nyugalma kárpótolta a hiú gyönyörűségek elhagyásáért. Odaköltözése után a kamalduli atyák lelki vezetésével kibékült Istenével, s merült el a megtért bűnösök keserédes hangulataiban. Minden bizonnyal a perjel tanácsára fogott neki 1716-ban Szent-Ágoston példájára megírni Confessio peccatoris (Vallomások) című, latin nyelvű művét. Hetente kétszer részt vett ugyan – ahogy ő nevezte – „sinkorázáson” (agarászat, a francia chien courant-ból), ezen kívül viszont csak egy-egy régi barátjának, mint például I. Péter cárnak párizsi látogatása alkalmával hagyta el csendes menedékhelyét. Innen üzente Bercsényi Miklósnak: „Alig várom, hogy a mindennapi vadászat alatt kivadászhassam hazám boldogulásának fundamentumát…” Irtózva a régensi udvar gőgös, erkölcstelen életvitelétől, intrikáitól és abban bízva, hogy kurucokból és hazai ellenállókból török segítséggel újabb felkelést szervezhet, engedett III. Ahmed szultán invitálásának, 1717. augusztus 16-án Rodostóba távozott.

Vonzalma azonban Grosbois és remete-népe iránt haláláig megmaradt. Törökországi csalódásai, sikertelensége miatt szeretett volna visszatérni, ám az orleansi herceg „nem látta alkalmasnak a viszonyokat a visszatérésére”. Maradt tehát Rodostóban, s folytatta az egyház parancsai szerint szigorúan vallásos életét, viszont 1732. október 27-én úgy végrendelkezett, hogy halála esetén szívét és vallásos munkáinak kéziratait a kamalduliak őrizzék. Hiteles források szerint szívét bebalzsamozták és aranyurnába helyezték, majd a rodostói nemes testőrség fiatal francia kapitánya, Louis Molitard, Zay Zsigmond báróval együtt Marseille-en át vitte el Grosbois-ba. Ott átadta a rendház perjelének, Macaire Pen atyának. A kamalduliak ünnepélyes szertartás keretében a kert közepén lévő kút mellé temették az urnát, majd egy latin nyelvű emléktáblát helyeztek el a kápolnában, megörökítve az eseményt: „E kolostor temetőjében fekszik a szent életű II. Rákóczi Ferencnek, Isten kegyelméből a szent római birodalom hercegének, Erdély fejedelmének, a magyar királyság részei urának s a székelyek grófjának szent szíve, ki az isteni gondviselés csodálatos rendeléséből az élet különféle viszontagságain keresztül vezéreltetve, elnyugodott az úrban, a Boszporusz melletti Rodostóban, a világ üdvének 1735. évében, április hónap 8. napján, életének 59. esztendejében.” A visszaszállított művei közt legnevezetesebb a Confessio peccatoris, melyet Rodostóban fejezett be. (Ennek eredeti kéziratát a francia nemzeti könyvtár őrzi).

Sajnos, a francia forradalom alatt a kolostort kifosztották, felgyújtották: az épületeknek mára már csak nyomai maradtak. A fejedelem szívét tartalmazó aranyszelence sorsa ismeretlen. Yerres városában, a sír feltételezett helyén, 1937-ben emlékművet emeltek – a kubisták élvonalába tartozó Csáky József szobrászművész kopjafejre hajazó kőoszlopát –, melynek felirata szerint „Ezen emlékművet a Franciaországi Magyar Szövetség állította a magyar kolónia adományaiból e helyen, ahol a száműzött fejedelem szíve porlad. MCMXXXVII.” (További két francia felirata: „II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) emlékére, aki XIV. Lajos szövetségese, a magyar függetlenségi harc vezetője volt. 1713-1717 között a grosbois-i kamalduliak kolostorának visszavonultságában élt. Akarata szerint a szíve ebben a földben nyugszik békében.”, valamint „Magyar Kolónia ajándéka Yerres községének az MCMXXXVII. évben hálája jeléül, hogy befogadta a száműzött hőst”.) 2011. szeptember 18-án egy, az emlékoszlop elé helyezett mellszobrot avattak Rákóczi halálának 275. évfordulója alkalmából. Borsi Antal sárospataki szobrász bronz alkotásának posztamensébe egy szívalakot véstek, alatta pedig francia és magyar felirat: „Nagyságos fejedelem, legyen akaratod szerint.”

A szépen karbantartott park, ahol az emlékoszlop áll, valamint a hozzá vezető utca Rákóczi nevét viseli. Az emlékoszlopot, s a szobrot minden év szeptemberében egy, a helyi templomban tartott magyar nyelvű mise után megkoszorúzzák a helyi hatóságok, az emigráns magyar szervezetek, valamint a nagykövetség és a magyar kolónia tagjai.

Az aranyszelence – bár sokan, sokfelé keresték – sohasem került elő, s mivel később a műtárgyak között sem tűnt fel soha, marad a remény, hogy a fejedelem szíve nyugodtan pihen…

(Szekfű Gyula: A száműzött Rákóczi 1715–35 {Budapest, MTA, 1913.}, valamint a Wikipédia cikkei és saját információk alapján)

Kapcsolódó írások:

Fekete István: Párizsi szösszenetek című rovatban eddig megjelent írások

Fekete István: Szabadság lángja – Párizsi szösszenetek 1.

Fekete István: Eiffel tudósai – Párizsi szösszenetek 2.

Fekete István: Lutécia amfiteátruma – Párizsi szösszenetek 3.

Fekete István: A legkeskenyebb utca – Párizsi szösszenetek 4.

Fekete István: Lenyakazottak temetője – Párizsi szösszenetek 5.

Fekete István: Magyarország királynőjének átjárója – Párizsi szösszenetek 6.

Fekete István: A Wallace-kutak – Párizsi szösszenetek 7.

Fekete István: A legrövidebb utca – Párizsi szösszenetek 8.

Fekete István: És lőn világosság… – Párizsi szösszenetek 9.