hiányod felkiált,
és tájba vágva int,
ami vakság kiszállt,
lyukakat rág megint,
se napsugár, se színek,
így játszom kedved szerint,
kint omladoznak díszek,
míg a mindenség legyint,
de bekattan kedvesen,
hogy íveid fölé hajolva
majd mézízű nyelveden
lesz távolléted igazolva,
attól még fáj a nincs,
és eljátszott a kincs,
a kétségből szabott,
hangulatvihartól elkapott
gerincem csendbe hajlik,
még recsegve, meg ne törj,
most minden úgy vonaglik:
soha többé ne gyötörj!
Legfrissebb hozzászólások