A lányok hajat festenek a kertben,
szőkülő tincseiken ragyog a nap,
meglovagolják a perceket, de nem
felejtik mulasztásaid az alkony
sápatag fényében. Nem hallod már
szavuk, nem te voltál akkor és ott.
Te verted le a szilvát éretlenül
a fáról, és te tapostad meg hajnalban
és este is. Elmentél, visszajöttél.
Mintha más beszélne mögüled, saját
árnyad takarnád ki hegyek magasán,
folyók mélyén, beleégve a sziklák
falába, a kövek rajzolatába
örökre, egyetlen pillanatra.
***
Legfrissebb hozzászólások