Arany János szülőháza
Nagyszalonta
Az Arany család ősi fészke Köleséren található, innen költöztek előbb Szilágynagyfaluba, majd Szalontára, ahol a vagyontalan család tizedik gyermekeként született. Szüleinek késői és egyetlen fiúgyermeke volt; így fiatal korától békés, csendes környezetben nőtt fel. Apja rengeteget mesélt neki a Toldiakról, és megszerettette vele a népköltészetet és az irodalmat. Tanulékonysága korán feltűnt: mire hatévesen iskolába került, nemcsak tökéletesen olvasott, hanem már ismert bibliai történeteket, énekeket és a könnyű irodalom termékeit is. Iskolai évei alatt városszerte ismertté vált verseiről.
Szalontai iskolaéveinek végén, hogy szülei anyagi helyzetén könnyítsen, a tanulás mellett tanított is, és az iskolában lakott. Török Pál, a későbbi református püspök megnyitotta jeles könyvtárát előtte, így éjjel-nappal olvashatott. A német és francia nyelvben is elmélyült, és latinból, németből fordítgatott, sőt a költészettel is kísérletezett. Először festő vagy szobrász akart lenni. Mégis, tanárait is meglepve egy színésztársulathoz szegődött, majd egy vándorszínész-csapathoz csatlakozott. A néhány havi sanyarú vándorlás és hányattatás során megtapasztalta az egyre érezhetőbb nyomort. Egyik éjszaka, álmában halottnak látta édesanyját, ezért hazaindult, gyalog. Amikor hazaért, megtudta, hogy apja megvakult, és két héttel később anyja kolerában meghalt – ennek hatására egy ideig elhallgatott benne a költő.
Hamarosan egykori tanulótársa, Szilágyi István Szalontára érkezett rektori minőségben, és a költőt az irodalmi munkásság folytatására buzdította: elsősorban a görög tragédiaszerzők lefordítását javasolta neki. Szilágyi István biztatására teljesen egyedül tanult meg angolul. Beszélni nem tudott, csak az írásképet ismerte. Az angol nyelvben jártasságot szerezve Shakespeare-t kezdte tanulmányozni és fordítgatni.
1845 nyarán írta az Elveszett alkotmány című szatirikus eposzt, amit beküldött a Kisfaludy Társaság vígeposz-pályázatára. A mű meg is jelent a Kisfaludy Társaság Évlapjai VII. kötetében és vele a 25 arannyal járó pályadíjat is elnyerte, bár Vörösmarty bírálta hexametereit. A bíráló szavak további munkára késztették Aranyt.
Petőfi Sándor első levele Arany Jánoshoz
1846-ban a Kisfaludy Társaság újabb pályázatot írt ki. Ezt a pályázatot Erdélyi János készítette elő, s az ő utasítására vették fel a követelmények közé a népies formát. A pályázat szövege: „Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamelyt, a nép ajakin élő történeti személy, például: Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen. Beküldés határnapja: nov. 26. 1846. Jutalma 15 db arany.”
A Toldi egyöntetű győzelmet aratott, s nemcsak a pályadíjat nyerte meg (1847. február 6-án, amikor a társaság a kitűzött 15 aranyat kivételesen húszra emelte), hanem bírálói ámulatát is. Arany János egyszerre ünnepelt költő lett, jeles írók figyelme fordult feléje, és Petőfi volt az első, aki üdvözlésére sietett.
Ettől kezdve folyamatosan írogatott az Életképekbe és a Pesti Divatlapba kisebb költeményeket. 1847-ben készítette el a Toldi estéjét és a Murány ostromát. 1847. június 1-je és 10-e között Petőfi meglátogatta Szalontán, és ettől kezdve szoros barátság szövődött köztük és sűrűn leveleztek. Levelezésük jelentős kor- és irodalomtörténeti dokumentum.
1848-ban a Kisfaludy-társaság felvette tagjai közé.
Petőfi Sándor rajza Arany Jánosról – Arany János kommentárjával
1847
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt néhány verset és kisebb elbeszélést írt a folyóiratokba, pár közéleti helyzetdalt is írt (Nemzetőr dal), de nem hozott létre jelentékeny esztétikai értéket, mivel a közösségi hangnem távol állt szubjektív líraiságától. A kormány által megindított Nép Barátja c. lap szerkesztését nem vállalta el, csak nevét kölcsönözte neki, míg a tényleges szerkesztő Vas Gereben volt.
Arany János eleinte több költeményt és népszerű politikai cikket írt bele, de 1849. március 10-től már a neve sem fordult elő a lapon. Nemzetőrként részt vett a szalontai századdal az aradi várostrom körüli szolgálatban, mintegy 8-10 hétig. Jegyzői hivatalát 1849 tavaszáig megőrizte, ekkor a magyar belügyminisztériumnál vállalt fogalmazói hivatalt, és ezzel összefüggésben Debrecenbe, majd Pestre költözött. Családja végig Szalontán maradt, ahol otthont adott Petőfi családjának 1849 január végétől májusig.
A világosi fegyverletétel után egy ideig bujdosni kényszerült, majd közéleti szerepet nem vállalva visszatért Szalontára. Időközben Tisza Lajos meghívta Gesztre, hogy fiát, Domokost költészetre oktassa. Szemléletének ellentmondásaira jellemző, hogy a bukott forradalmat kétféleképpen értékelte: elégikusan és ironikusan.
Az 1851. év második felében a nagykőrösi református gimnáziumban a magyar és latin nyelv és irodalom tanárává választották, és az év őszén egész családjával ide is költözött. A hely parlagiasságával feloldhatatlan ellentmondásba került tehetsége, 10 éven keresztül mégis lelkiismeretes, pontos tanár volt. 1856-tól fogva újra dolgozgatott folyóiratokba és albumokba, leginkább lírai költeményeket írt. Ebből az időszakból származnak nagyobb művei is. Nagykőrösi tanárként rendszeresebben kezdte tanulmányozni a magyar nyelvet és irodalmat, illetve a világirodalom nagyobb eposzait is újraolvasta. Néhány értekezést írt az Uj Magyar Museumba is (1854, 1857).
Arany János családja körében
1863
Arany Juliska esküvője
Arany mellett ül neje, Juliska leánya, mögöttük állnak Arany László és Széll Kálmán esperes Arany Juliska vőlegénye
A Magyar Tudományos Akadémia tíz évi szünet után megtartott nagygyűlésén, 1858. december 15-én előbb levelező, majd még aznap rendes tagjává választotta. Székét 1859. október 31-én Zrínyi és Tasso c. értekezésével foglalta el. Ekkoriban betegeskedni kezdett, gyomorbántalmak kínozták. 1860. július 15-én a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, így Pestre költözött. 1860 novemberében megindította a Szépirodalmi Figyelőt, amit 1862 október végéig szerkesztett. 1863-ban ismét lapot indított, a Koszorút, ami 1865 júniusának végén szűnt meg. Arany mindkét lapban számos cikket – írói arcképeket, értekezést a magyar verselésről – és bírálatokat írt. Belső feszültsége versek írására ösztönözte. Lírája ebben az évtizedben bontakozott ki legsokoldalúbban. Mélyen átélte a polgárosodó világ elidegenedését.
1865-ben Juliska nevű lánya méhgyulladást kapott, a legyengült szervezet nem tudott megbirkózni a tüdőbajjal, 1865 decemberében meghalt a fiatalasszony. A szeretett leány váratlan halála mélyen megrendítette Arany Jánost, amikor verset kezdett írni emlékére, a negyedik sor után megakadt, s ezt írta füzetébe a folytatás helyett: „Nagyon fáj! nem megy!” Mivel Arany János veje hamarosan újranősült a gondjaira bízott unoka meghiúsította a Szalontára visszavonulás tervét; gondjai, feladatai Pesthez kötötték. 1868-ban eltemette a több évtizedes barátot, Tompa Mihályt. A családi és a baráti életében bekövetkezett tragédiák hatására több mint egy évtizedre a költő is elhallgatott benne. 1868-tól Aranyék nevelték Juliska kislányát, aki 21 éves korában ugyancsak a tüdőbajban meghalt.
Szalay László halála után a Magyar Tudományos Akadémia titkára lett 1865. január 26-tól, majd az új alapszabályok kihirdetése után, 1870. január 17-én a közgyűlés főtitkárnak nyilvánította. Ferenc József koronázása alkalmával, 1867-ben a Szent István-rend keresztjével tüntette ki.
1865-től 1876-ig eredeti művein alig dolgozott valamit. 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de ezt az csak harmadszori kérésre, 1879-ben Akadémia nem fogadta el. Miután titkári fizetését 1877 óta nem vette fel, felkérték, hogy legalább az akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg, illetve a tiszteletbeli főtitkári címmel ruházták fel 1879. május 22-én. Ugyanezen a gyűlésen igazgató taggá is választották. Visszavonulása után számos lírai költeményt s balladát írt. 1879-ben készült el a Toldi szerelme című elbeszélés tizenkét énekben, amelynek első kiadása két hónap alatt elfogyott. A Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is jutalmával tüntette ki. Élete végén Arany nagyobb vállalkozásai közül csak a Toldi szerelmét fejezte be.
Arany irodalmi munkáját az is megnehezítette, hogy megrendült az egészsége. 1868-ban veszélyes máj- és bélgyulladást állapítottak meg nála, emiatt évenként a karlsbadi fürdőt kellett látogatnia. 1870-ben megoperálták, és több epekövét is eltávolították. Hallása és szeme is gyöngülni kezdett, de neje gondoskodásának és megfelelő étrendjének köszönhetően még hivatalos állását is betölthette.
Az 1870-es évek során befejezte a Hamlet és a János király fordítását, lefordította Arisztophanész összes műveit, elkészült a Bolond Istókkal, valamint megírta az Őszikék című ciklusát, s bevégezte a Toldi-trilógia középső részét, a Toldi szerelmét.
Régi betegsége, a heveny hörgőgyulladás, 1878 áprilisában újra kitört rajta. A Petőfi-szobor 1882. október 15-i avatásán megfázott és tüdőgyulladást kapott. Ettől kezdve állapota fokozatosan romlott, néhány nappal később, 1882. október 22-én déli 12 órakor elhunyt Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia palotájában, élete 66., házasságának 42. évében.
Temetésére 24-én, délután 3 órakor került sor a Kerepesi temetőben, a református egyház szertartása szerint. Végső nyughelyére az akadémia tagjai testületileg kísérték. Ravatalánál Gyulai Pál, Szász Károly és Török Pál református püspök tartott gyászbeszédet. Később a Margit-szigetről áttelepített tölgyeket ültettek a sírja fölé.
Néhány érdekesség:
• Bronzszobra a Nemzeti Múzeum előtt – Stróbl Alajos
• Róla elnevezett iskolák – Budapest, Szeged, Bonyhád, Nyíregyháza, Dunaújváros, Hamilton
• Aranyjános (2002 RR117) kisbolygó (apró, 1-2 km átmérőjű égitestet Sárneczky Krisztián fedezte fel 2002. szeptember 8-án)
• Emlékpad Alsógödön és Nagykőrösön
• Róla elnevezett díjak, versenyek
Budai Éva
rovatvezető
(forrás: wikipedia)
WEÖRES SÁNDOR: NEGYEDIK SZIMFÓNIA (részlet)
Hódolat Arany Jánosnak
Elnyugszik a bajnok. Zord homloka rémlik:
halmon eke-hullám, szántás feketéllik;
már őszül a tölgyfa, ázott busa bálvány,
beléje-karolva hétszínü szivárvány.
Jöszte, arany dárda, felhőn kiszögellő!
Kergeti a záport kopó-inu szellő.
Szunnyad a vén bajnok. Míg álma fereszti,
álmát a világnak tajtéka befesti…
Búborék-alakok gyülekezve kelnek,
habjai a benső, álomi tengernek,
játszva szelid szűzet, daliát, vad rémet,
hajdanként mutatván, mit nem ád az élet.
Alattuk a mélység végtelen örvénye
horpad a homályba, fodrosúl a fénybe,
testtelen imbolygás tág űrben lebegve,
valóbb a valónál: lélek tiszta kedve.
Hullámok, hullámok lengedezve szállnak,
tükrei kékségnek, öblei homálynak,
csigázva, gyöngyözve, bukdosva rogyásig,
elalél az egyik, iramlik a másik –
Hej, méz-ölü róna! hej, bor-hasu hegylánc!
soha táncot ehhez foghatót te nem látsz:
rokolyák lengése, csizmák dobogása
sellő-vigalomhoz csak dér kopogása.
Alszik az ősz bajnok, piheg, mint a gyermek,
álmának habjai zengőn feleselnek
és palota épül a puszta beszédből,
ráfészkel a napfény, tornya égig ér föl…
*
Kapcsolódó honlap:
Legfrissebb hozzászólások