Mikszáth Kálmán a horpácsi kúria tornácán
(1909)
Neves és művelt felmenőkkel bíró köznemesi családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye), A család a nevét “Mixadt” alakban írta a XIX. század kezdetéig, a családi szájhagyomány szerint a “mike szat”, “kis falu” román nyelvű szóösszetételnek megfelelően.
Maga az író a család nemesi eredetét Apafi Mihály erdélyi vajdához vezette vissza, s még előnevet is kreált: “kiscsoltói”. Mindez inkább a lebilincselő történetmondó fejéből pattanhatott ki, a valóságban ezeket az információkat nem sikerült semmivel alátámasztani.
Iskoláit nagyrészt Rimaszombatban járta, az utolsó két osztályt azonban Selmecbányán végezte, ahonnan Pestre került, ahol jogi tanulmányokat folytatott, de diplomát nem szerzett.
Iskolái befejeztével visszatért Nógrád megyébe, ahol 1871-ben Mauks Mátyás szolgabírónál Balassagyarmaton szolgabírósági esküdtként helyezkedett el. Itt alkalma volt közvetlen közelből is tanulmányoznia a vármegye uraságait. Ügyvédbojtár lett, emellett megpróbálkozott az újságírással is: különböző fővárosi lapok közölték cikkeit, többek között az Igazmondó, Szabad Egyház, Fővárosi Lapok és a Borsszem Jankó.
Mikszáth Kálmán felesége, Mauks Ilona (1855-1926)
Hamarosan feleségül vette Mauks Mátyás leányát, Mauks Ilona Máriát. Még ebben az évben meghaltak szülei a kolerajárványban, s ő feleségével együtt a fővárosba költözött. Nagy nyomorban éltek. Felesége megbetegedett és hazaköltözött szüleihez. Ezután ő is visszahúzódott szülőfalujába, Szklabonyára. El akart válni feleségétől, mert azt gondolta, hogy rendes jövedelem nélkül nem méltó a feleségéhez. Mivel ő nem akart válni, az akkor még sikertelen író azt hazudta neki, hogy mást szeret. Miután Mikszáthnak rendes jövedelme lett, újra összeházasodtak. Házasságukból három fiúgyermek született.
Írói pályája nehezen indult, mivel stílusa, eredetisége elütött korának megszokott normáitól, ezért a szerkesztők az írásaiból sok részt egyszerűen kihúztak. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el újságíróként. Ott aratta első írói sikereit. 1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd 1892-től Fogaras, végül Máramarossziget mandátumával.
1896. július 15-én a budapesti újságírók egyesülete elnökévé választotta. 1898-ban hozzájárult az Országos Hírlap megalapításához, és annak megszűnéséig (1899. január 24.) főszerkesztője volt. 1899. február 8-án lemondott a budapesti újságírók egyesületének elnöki tisztéről. 1903-tól Az Újság főmunkatársaként dolgozott. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalommal tüntette ki. 1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, és néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg.
Legismertebb műveit iskolai tananyagként szinte mindenki ismerni. Hogy elsősorban novellistaként vagy regényíróként tartjuk-e számon, nem lehet kérdés. Mindkettőben igen jelentős műveket alkotott. Különlegességként éppen ezért érdemes országgyűlési tudósításaiba, karcolataiba belelapozni.
***
MIKSZÁTH KÁLMÁN: AZ »ÚJ HÁZ«
(Országgyűlési karcolatok – 1882)
Ez már igazán »új ház« lesz – nem a szó eddigi értelmében, hogy a régi mamelukokat megfejelték három éves mandátumokkal s lőn az ő nevük »új képviselőház«.
De az »új képviselőházunk« tulajdonképpen napról napra kopottabb lett.
Végre határozatba ment, hogy a törvényhozó testület kiköltözködik a híres Sándor utcából, az ideiglenes országházból a véglegesbe.
Éspedig a Lipót me… akarom mondani a Tömő térre a Dunaparton.
*
Úgyis annyi a pénzünk, hogy nem tudjuk hova tenni. Építettünk már mindent, minisztériumokat, vámházat, Margithídat, indóházakat, postaházat, várkertet, sugárutat, operaházat, nemzeti színházat… mindent építettünk. A kormány már aggódott, hogy semmi építeni valója sem maradt… mikor végre az az ötlete támadt, hogy ejnye építsünk mégis valamit… a Sándor utcai ház úgyis ideiglenes és mert ideiglenes, hát nem végleges… Építsünk végleges palotát,… mert úgy sincs pénzünk.
Ha valami idegen okoskodó fő vetődnék Budapestre s meghallaná mi mindent építettek a legközelebbi kormányaink, felkiálthatna csodálkozásában:
– Vajon hol lakhattak eddig ezek a szegény magyarok?
*
Építünk, mert nincsen pénzünk, s egy fedél alá építünk a méltóságos főrendekkel, mert úgysem férünk össze.
Lesz most már minden. A jegyzőknek nem is kell már felhúzni az atillát, a folyosón át elmehetnek az »üzenettel« akár egy ingben.
A büféhez még egy mellékterem lesz. Ha valamelyik képviselő feje megnehezül az italoktól vagy egyébtül – tudjon – szobára menni, hazafias mámorát kialudni.
A minisztereknek külön szobáik lesznek: eddig csak székek urai voltak, most már »szobaurak« lesznek. A legújabb keletű »hónapos szobák«.
Monumentális és óriás épületnek van tervezve az új parlamenti épület. Tömérdek kisebb-nagyobb terem és helyiség, fülke fog benne váltakozni.
Díszterem, nagyterem, osztálytermek, delegácionális terem, háznagyi, elnöki, cselédségi, könyvtár, levéltártermek s a jó isten tudná elsorolni.
Olyan lesz az, mint a kacsalábon forgó kastély, vagy hogy még jobb hasonlattal éljünk, mint a magyar törvénytár: aki abban el fog tudni igazodni, annak aztán már csak bliktri lesz a Vasváry Kovács útvesztője.
Különben nagy a gyanúnk, hogy az egész végleges parlamenti palota csupán azért épül, hogy egy új, négyezer forinttal dotált állást lehessen szervezni t. i. országházi főkalauzt.
…Mondják, hogy e napokban megint egy Móricz gyerek született valahol.
*
Ma az összes lapok körülményesen közlik a leendő ház külső ábrázatjának leírását akként, amint az óhajtatik, s valamint azt is, milyen helyek, milyen szobák lesznek s mennyi parádé fejtetik ki?
Azt azonban egyik lap sem írja meg, hogy mindez menynyibe fog kerülni?
Eh bien! Hisz az úgyis mellékes.
*
A napilapoknak húsz helyet tartanak fenn a karzaton.
Rólunk tehát még mindig fölteszik a szaporodást. A büfét azonban csak száz személyre rendezik be.
Számítanak, rá hogy Kármán Lajos soha többé nem fog beszélni.
*
Olvassuk, hányjuk-vetjük az építendő helyiségek lajstromát, s látjuk, azaz hogy sehol sem látjuk a parlamenti börtönt, ahova Németh Berciéket be lehessen csukatni.
No, ez csoda! Vagy talán nem volt ott a tervkészítésnél Tisza Kálmán!
De amint megolvassuk a legvégin, hogy lesz ám parlamenti pince is – egyszerre szétfoszlik kombinációnk.
…Mégiscsak Tisza csinálta ezt a tervet!
Legfrissebb hozzászólások