Irodalmi pályafutását újságíróként kezdte, Kassán, majd Budapesten dolgozott. 1907-ben jelentkezett színpadi szerzőként: a Thália Társaság mutatta be A nagy fejedelem című színművét. A következő évben a Nemzeti Színház mutatta be A hálás utókor című drámáját. Ezt a Magyar Tudományos Akadémia Vojnits-díjjal tüntette ki. Az ezután megjelent Taifun című színdarabja világsiker lett. Publikált a kor legjelentősebb magyar irodalmi folyóiratában, a Nyugatban is.
Az I. világháború idején Az Est című lap megbízásából Svájcban dolgozott, onnan küldte háborúellenes cikkeit, publikációit, amelyeket német és francia lapok is átvettek. Ezek az írások Egyszerű gondolatok címmel kötetben is megjelentek. Eközben írta meg A csodálatos mandarin című “pantomim-mesét” (az író saját megfogalmazása), amelyből Bartók Béla világhírűvé lett táncjátéka született. A háború után hosszabb utazást tett az Egyesült Államokban, ott szerzett tapasztalatait Amerikai Napló című kötetében adta közre. Az 1920-as években a színház mellett a filmmel is aktívan foglalkozott, egy ideig a berlini May-Film dramaturgja volt. Ezután Karinthy Frigyes mellett a Belvárosi Színház társigazgatójaként dolgozott. Később a Pesti Napló számára Londonból küldte tudósításait.
1937-ben költözött át az USA-ba, Hollywoodba, forgatókönyvírónak. Számos filmje világsiker lett és néhány ma is szerepel a mozik és tévécsatornák műsorán (pl. a Ninocska, amelynek a főszerepét Greta Garbo játszotta, és amelyet 1942-ben Oscar-díjra is jelöltek) A Ninocska alapján készült Cole Porter Silk Stockings – Selyemharisnya – című musicalje is, aminek film változatát 1957-ben mutattak be.
1960 végén azonban ismét Európában, nevezetesen Olaszországban, Rómában telepedett le. 1963-ban irodalmi munkásságáért Róma város nagydíjával tüntették ki.
Többször hazatért látogatóba, 1974-ben végleg haza akart települni, de hazaérkezését követően röviddel Budapesten, 94 éves korában elhunyt. Egész életén át vezetett naplóját a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi. Szülővárosában, Balmazújvárosban a városi könyvtár 2004-ben a Lengyel Menyhért Városi Könyvtár nevet vette fel.
A Nyugat 1917. évi 1. számában jelent meg egy bevezető és négy római számmal jelölt részben:
LENGYEL MENYHÉRT: A CSODÁLATOS MANDARIN
Pantomime grotesque
Megzenésítés, lefordítás és előadás joga fenntartva.
Személyek:
Mimi. – Az öreg gavallér. – A kis diák. – A mandarin. – Első, második, harmadik csavargó.
Emeleti szoba, – a nyomor fantasztikus színeiben. Lerongyolt tapéták, – sivár falak. Komikusan rozzant bútorok, – a szögletekben holmik, – indokolatlan tárgyak – mint egy elzüllött régiségkereskedésben. Röviden: a szoba három csavargó tanyája, akik a lopott holmikat ide hordják össze.
A háttérben ajtó – melytől jobbra és balra ablak. Távoli világosságból, a lámpák felrezgő fényéből, a sajátságos és zűrzavaros kiáltásokból egy roppant város élete és zaja verődik a szobába.
I.
Mimi és a három csavargó. Az első elnyúlva az ágyon fekszik, a második a szoba közepén Mimivel veszekedik. Nincs pénz. Kifordítja a zsebeit – üres. A harmadik nagy buzgalommal kutatja át az asztal és szekrény fiókjait – nem talál semmit. Ó is a lányra támad. Mimi a vállait vonogatja. Miért bántják? Mit akarnak tőle? Nem tehet róla. Nem tud segíteni.
Az első ekkor felül az ágyon. Nagy, komor képű, elszánt, durva legény. Feltápászkodik. Mimihez lép. Megragadja a lány karját – maga elé rántja, «Nincs pénz? – keress!» – Mimi ijedten szabadkozik: mit csináljak? A csavargó: állj az ablakhoz – mutogasd magad – csalj fel valakit – mi hárman azután majd elbánunk vele.
A másik kettő helyesli. Mimi vonakodik. Öklök merednek az arca elé. Az első csavargó durván az ablak elé löki. Azután hárman gyorsan tanácskoznak: el fognak bújni, az egyik az asztal alá, a másik a szekrény mögé, a harmadik az ágy mellé. Megtörténik. Várakozás.
(…)
Legfrissebb hozzászólások