Goethe 1772-ben joggyakornokként járt Wetzlarban, ahol egy táncmulatságban ismerte meg Lottét. Június 9-én nagynénje, Lange asszony bált rendezett a szomszédos falu vadászlakában, valószínűleg Charlotte nővére, Karoline Buff születésnapja alkalmából. A bálon Goethe Charlotte Buff kísérője volt, noha ebben az időben a tizenhét éves Johannette Lange körül forgolódott. Amint azonban Goethe megismerte Charlottét, elfelejtette Johannettét, annyira elvarázsolta Lotte megjelenése és nyílt modora. Ahogy a Werther-ben megírta, egész este vele táncolt.
A Werthertől eltérően azonban nem a bál napján, hanem a következő napon történt az a jelenet, amelytől Goethe annyira izgalomba jött. Amikor Goethe odaért, Lotte éppen kenyeret vágott a testvéreinek. Goethe így írta le az élményt a Werther-ben: “Milyen gyönyörűség volt a lelkemnek őt a kedves, vidám gyerekeknek, nyolc testvérének körében látni!”
(Szabó Lőrinc fordítása)
Édesanyja egy évvel előbb bekövetkezett korai halála miatt Lotte vezette az apai háztartást és gondoskodott kilenc kisebb testvéréről. Lotte ugyan a második legidősebb lány volt a családban, de alkalmasabb volt erre a felelősségteljes tisztségre, mint nővére. Goethe és Lotte testvérei szintén jól megértették egymást. Kestnerrel, Charlotte jegyesével is jó viszonyt ápolt annak visszatérése után. A Wertherben azt állította, hogy Lotte után Albert volt számára a legkedvesebb. Goethét annyira nyomasztotta a Lottéhoz fűződő kapcsolat kilátástalansága, hogy szeptember 11-én elhagyta Wetzlart és levélben vett búcsút a jegyespártól. Az elválás irodalmi feldolgozása a Werther-regény.
Charlotte 1773-ban férjhez ment Kestnerhez és Hannoverbe költöztek. A Kestner-házaspár és Goethe továbbra is leveleztek, és amikor 1774 őszén a Werther megjelent, az író küldött nekik egy példányt. A szereplők az íróhoz fűződő barátságuk elárulásaként fogadták a regényt és a jó kapcsolat Goethe többrendbeli magyarázkodása ellenére sem állt helyre. Charlotte utóbb nem vette zokon, hogy Werther Lottéjaként ismerik fel, Kestner azonban semmi esetre sem akart a regénybeli Albert lenni.
Kestneréknek nyolc fiú- és négy leánygyermeke született, az elsőnek Goethe lett a keresztapja. Charlotte okosan és jó kedéllyel vezette a népes háztartást. Miután férje 1800-ban meghalt, Charlotte lett a szerteszóródott család központja, és aktívan részt vett gyermekei boldogulásában. Goethével levélben tartotta a kapcsolatot és rábírta, hogy segítségére legyen fiainak. Később Charlotte néhány hétre Weimarba utazott férjezett húgához, és ott találkozott Goethével. A találkozás azonban csak formális volt, és nem ismétlődött meg. Ezt a találkozást örökítette meg némi írói szabadsággal Thomas Mann az 1939-ben megjelent Lotte Weimarban című regényében.
Részlet a Werther-ből:
„Július 13.
Nem, nem csalódom! Fekete szemében igazi részvétet érzek irántam és sorsom iránt. Sőt, érzem, és ebben hihetek a szívemnek, hogy ő – ó, szabad-e, lehet-e ezekkel a szavakkal a mennyországot kimondanom? – hogy ő szeret!
Szeret! – és én mennyire becsülöm magamat, mennyire – neked megmondhatom, van érzéked az ilyesmihez -, mennyire imádom magamat, amióta ő szeret!
Hogy vakmerőség-e ez a hit, vagy az igazi kapcsolat érzése? – Nem ismerek embert, akitől féltenem kéne valamit Lotte szívében. És mégis – amikor a vőlegényéről beszél, oly melegen, olyan szeretettel – úgy érzem magamat, mint akit minden rangjától és becsületétől megfosztanak, és elveszik a kardját.”
(Szabó Lőrinc fordítása)
Legfrissebb hozzászólások