Az első magyar opera-énekesnő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznője.
A pesti Hacker házban kezdetleges színpad állt, ahol a kolozsvári magyar társulat tartott előadásokat. Nézőként gyakran részt vett ezeken, ekkor döntötte el, hogy színésznő lesz. Jelentkezett Láng Ádám direktornál, de nem járt sikerrel, ezt követően, házigazdája fiával, Mátray Gáborral, színielőadást rendeztek az iskolában, amely nagy sikert aratott. Édesanyja, a hír hallatára, hogy lánya színésznő akar lenni, felutazott Pestre és hazavitte. Másfél évig próbálta lebeszélni a színészetről, végül megegyeztek, hogy Róza kap egy év próbaidőt, ezalatt eldöntheti, hogy valóban színésznő akar lenni vagy sem. Visszautazott Pestre, ahol a Murányi házaspárhoz került kvártélyba. Fáy András így írt róla: „Szikár, sápadt lányka volt, kit akkoriban valánk a hektikától félteni, azonban később szép terjedelemre nőtte ki magát. Rekedtes beszédéből nem gyanítá senki azon bájteljes hangot, mellyel később elbűvölte közönségét.”
1810-ben szerződött a második magyar színtársulathoz, ahol színjátszást és éneket is tanult. 1810. március 29-én lépett fel először, a Hamletben, amelyben udvari dámát alakított. Ebben az évben eldöntötte, hogy nem megy haza, továbbképzi magát a színész pályára. Eleinte kissé selypített, azonkívül pedig sok volt a színpadi játékán a csiszolni való. 1813-ban férjhez ment Déry Istvánhoz, mivel férje gyakran bántalmazta, nem váltak el törvényesen, de külön éltek.
Később Kolozsváron egy színielőadás első szünetében a Magyarhűség című kompozícióból áriát adott elő. Amikor megjelent a színpadon, senki nem tapsolt, és így írtak róla: „Maga a személy nem volt nagyon szép, sőt deformis és kivált a szája szörnyű nagy, de a teatromon igen ügyes és a hangja nagyon-nagyon tiszta és kellemetes.”
Ezután Kolozsvár legelőkelőbb köreiben is szívesen látott vendég volt, fesztelen viselkedése mindenkit lenyűgözött.Itt töltötte be a harmincadik évét, neve ekkor már fogalommá vált, ő volt az első magyar primadonna. Sok rajongója volt, készültek róla portrék, versek. Kassán, Miskolcon, Eperjesen, Sárospatakon, Debrecenben, majd végül Nagyváradon lépett fel.
Néhány év múlva a pesti Nemzeti Színházhoz szerződött, de a kritika játékát elavultnak bélyegezte, ezért elhagyta a várost. 1839 szeptemberében jelent meg a Honművészben a Lendvayné és Déryné Kolozsvárt című cikk, amelyben a két művésznő összehasonlítása által, Dérynét durva kritika illette. A színésznő annyira megsértődött, hogy a szeptemberre meghirdetett előadás elmaradt, mert nem akart fellépni. A cikk által elfogultnak bélyegzett kolozsvári közönség is felháborodott. Déryné nem akart többet fellépni, de végül, sok kérlelés eredményeként, visszatért a színpadra.
Újra Pestre ment, a játékát elfogadhatónak minősítették, viszont nem találtak hozzá az úgynevezett „fájdalmas, elkeseredett” szerepek. 1845. március 15-én utolsó fellépéseként meghirdetett darab volt a Követválasztás színmű. Ezután nem lehet tudni pontosan, hogy hova ment. 1846 elején Szegeden volt, majd fellépett Debrecenben, ahol kifütyülték, az újságok vicceket gyártottak róla, feltéve neki a kérdést: a színpadon akar kimúlni?
1847-ben búcsúzott a színpadtól, visszatért férjéhez. Utoljára 1868-ban lépett fel, Egressy Ákos jutalomjátékán, ölben vitték fel a színpadra.
BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN: ARADI ANZIKSZ
Fénylő kövekre hajt fejet az árnyék,
mellé ül és töpreng a délután,
mintha mondanivalója volna még,
és nyárvégi tájak illata száll.
Százéves bérházak unt szobáiba
oson, riadtan bújik el a magány,
dohos bútorok mögül int Thália:
indulhat a próba, semmi akadály,
Dérynéről, Jávorról monológ.
Valaki szaval, az utcán est lobog,
parki lámpa fénye vak foltra vadász.
A szűk pillanatban a volt színre lép,
dereng, falra veti árnyát egy emlék.
Sarkon guggol, télről álmodik a nyár.
Legfrissebb hozzászólások