(Az alábbiakban néhány részlet Takács István összeállításából, amely a Színészkönyvtár számára készült 2006-ban.)
Seress Rezső és felesége, Helén
(Fotó: szineszkonyvtar.hu)
Iskolai tanulmányait igen korán abbahagyva, és nagy vargabetűvel kerül a pályára. Késő kamaszfejjel egy vándorcirkusz után szökik. Biztosítókötél nélkül tudja a hármas szaltót egyébként, mégis egyszer leesik a trapézról. Hónapokig kell mankóval járnia.
Egyik este az Üllői úti kocsmák valamelyikében megismerkedik egy magas fiatalemberrel, az élettel szembeni kilátástalanságát feloldandó javasolja, hogy csapjon fel vele együtt színésznek. A fiatalember később, a tanodában kapja meg Bilicsi Tivadar művésznevét.
Színész lesz végül is. Állandó a nélkülözés, a pénztelenség, nyomorult évek ezek számára. A Műszínkörben az utolsó sor bevétele az ő fizetsége, és az többnyire üres. Egyik vigasza, hogy néha leülhet a zongora elé klimpírozni, a díszletek árnyékában, többnyire csak magának. A direktor egy nap kiülteti a rozzant színház elé játszani. Először bátortalanul rukkol elő saját szerzeményeivel, de később egyre inkább felfigyelnek zenéjére az arra járók. Ő pedig tavaszi szélben, őszi esőben, nyári kánikulában játszik zongoráján rendületlenül a városligeti Műszínkör előtt.
Élete harmadik nagy lázadásaként otthagyja a színházat, a vurstlit, és elszegődik zongoristának. Tulajdonképpen Nádor József, az ismert és már befutott zeneszerző fedezi fel a könnyűmúzsa számára az alacsony termete miatt „kis Seress” becenéven ismertté váló fiatalembert. Egy este meghallja Nádor a „kis Seress” játékát, és nyomban jobb helyet keres számára. Átszerződtetik a Dohány utcai Kulacs vendéglőbe, a főváros VII. kerületébe. Ontja magából ezután a dalszövegeket és zenéket.
Népszerű alakja lesz a pesti művészvilágnak és nagyszerű szerzeményein kívül számtalan kedves anekdota kering róla, már igen fiatalon is.. Mindig viccel, és akit csak lehet, ugrat. Ebben önmagát sem kíméli, sőt egyik kedvelt humorforrása önmaga és a dalai, dalszövegei. Egyik legnagyobb sikerű dalát, a „Szeressük egymást, gyerekek”-et így alakítja át: „Seress-ük egymást gyerekek…” Minden magánéleti vidámsága ellenére muzsikája és szövege szomorúságot, csalódottságot tükröz, és dalainak ez a hangulata teszi valahogy mégis népszerűvé. Bánatos és reménytelenül szentimentális, sőt nemritkán szívet tépő sorai nyílegyenesen röpítik a népszerűség magasaiba. Dalainak témája a reménytelen szerelem, az elérhetetlen boldogság, amibe „bele kell pusztulni”.
SZOMORÚ VASÁRNAP
Szomorú vasárnap száz fehér virággal
Vártalak kedvesem templomi imával.
Álmokat kergető vasárnap délelőtt,
Bánatom hintaja nélküled visszajött.
Azóta szomorú mindig a vasárnap,
Könny csak az italom, kenyerem a bánat.
Szomorú vasárnap.
Utolsó vasárnap kedvesem gyere el,
Pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel.
Akkor is virág vár virág és – koporsó.
Virágos fák alatt utam az utolsó.
Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak.
Ne félj a szememtől, holtan is áldalak…
Utolsó vasárnap.
Sokan mondják, hogy Goethe „Werther”-je óta talán senki sem tudta így, no persze a szerzők akarata és szándéka ellenére „divatba hozni” az öngyilkosságot, már szinte egész Európában.
Ugyanakkor a siker minden képzeletet felülmúl, a sanzont pár éven belül huszonnyolc nyelvre lefordítják, kották és gramofonlemezek milliói árasztják el a piacot, és ezernyi formában visszahangozzák a halálos hangulatot Kínától Amerikán át egészen Afrikáig.
Világhírnév ide, sikerek oda, szerényen, inkább lassan a világ elől elbújva éli mindennapjait a zongora mögött. A világ közben szörnyű arcára vált. Zsidótörvények lépnek életbe, a háború is elkezdődik, a kis Seressre nehéz napok, évek árnyéka kezd fokozatosan rávetülni. Megérkezik behívója is. Érte jönnek, elviszik katonának, aztán mégis munkaszolgálat lesz belőle. Hiába, a megtérteknek sem kivételez a rendszer. Sokáig azt sem tudni, merre van, él-e, hal-e.
MEGHALT A SZERETET!
Vége a világnak, vége a reménynek
Városok pusztulnak, srapnelek zenélnek.
Emberek vérétől piros a tarka rét.
Halottak fekszenek az úton szerteszét.
Még egyszer elmondom csendben az imámat:
„Uram, az emberek gyarlók és hibáznak…”
Vége a világnak!
A háború után tér haza, néhány esztendei távollét után. Megúszta a megúszhatatlant, még ha fél vesével is. A másikat ugyanis elrúgta egy német tiszt. Viszont hírnevének köszönheti életét. Gyakorta meséli kalandját mindenkinek, és csodába illő megmenekülését a távoli Németországból, a halálgyárak közeléből. Egy gödröt ásnak akkor, amikor egy elegáns tiszt száll ki a csillogó Mercédeszéből, s egyenesen őhozzá lép. „Ezt a dögöt én nyírom ki.” (Csak így, per „dög”.) És máris rúgja, pofozza kifelé a gödörből Seress Rezsőt. „Képzelhetik, hogy meg voltam hatva a protekciótól!… No, és alighogy beértünk az első ház mögé, föltámogat, átad egy zsebkendőt, hogy letöröljem a számról a zugehört, és azt mondja: Herr Seress, bocsásson meg a durvaságomért, de másképp nem tudtam megmenteni Önt!” Járt ugyanis a német tiszt a Kulacsban és jól ismerte a „Szomorú vasárnap”-ot. ”
1956-ot végigjátssza a zongorája mögött, éppúgy, mint korábban mindig. A szeretet, amelyre annyira vágyott, egyre távolabb sodródik tőle. Nagy valószínűséggel ez a szeretetlenség roppantja össze végleg.
Egy nyolcvan négyzetméteres, erkélyes lakásban tölti élete utolsó éveit, ha éppen nincs otthon, akkor biztosan a Kispipában játszik. Itt keresik fel azok a hírességek is, akik Budapesten megfordulnak az idők során. Sok külföldi miatta kereste fel a kisvendéglőt. Hívták külföldre, kövér szerződéseket kínáltak neki, tengerentúli vendégszereplésre csábították. Nem ment. – Mit képzeltek, tíz év óta Budára sem mentem át!
69 éves korában önkezével vetett véget életének. „Senki sem tudja, miért tette! „
Budai Éva
rovatvezető
Legfrissebb hozzászólások