Örvényanyjábol hűsen s gőzölögve
Viharon áttörve a teste felmerül,
A tenger éppen napra hányta keserűn,
A kínok gyémántjából lép ki nyögve.
Feldereng mosolya, majd hószín karján,
Mit sírva néz a véres vállú napkelet,
A nedves Thétisz gyöngysorai fénylenek,
Hosszú hajától borzong öle táján.
Harmatot hint a friss fövenyen, ha szalad,
Tátogó szomj-sóhajjal a könnyű salak
Beitta már csókját a szökellésnek,
De játszi szeme ezer szálló s álnok
Szikrát vegyít be a víznevetésbe –
A habok hűtlen táncán vészvillámok.
(Szabó Ferenc fordítása)
Legfrissebb hozzászólások