korán van
mint vaj a kenyéren
kávé kúszik
lecsúszik könnyen
rohanás
drámai kérdésekkel
teli buszmegállók
jegy nélkül utazó
vicc
kábé lazán vett élet
buszsávon végig futó pillantás
ami szoknya magasságig ér
s szemekbe kapcsol
fényt tüzet
mosolyt
gyújt meg valamit belül
szívet ölel
egészen a következő megállóig
tartod meg
félhomályba csomagolva
a félszeg kacsintást
amit az előbb küldtél
a szemben ülő lánynak
mert szép ami valljuk be relatív
de ő nem
aztán reflektor
és már más indulatok foglalkoztatnak
fehér zaj
légkalapács berreg
üti el a csended
néhány gondolat
leírsz egy nevet
be akarod vonzani
mert valaki azt mondta
régebben nem most
ez működik és így lehet
érdemes csak élni
de te erős vagy
és elhessegeted
mert nem vagy olyan
aki bármiben is hinne
magadon kívül
a sokadik kapualjnál
egy csavargó kopott gitáron
szakadt húrokat tép
és néhány akkordot
valami apróért
a halhatatlanság jut róla eszedbe
s a szabadság jutányos ára
ami megfizethetetlen
és csak illúzió
mint a diktatúrára kent demokrácia
haladsz tovább
busz
rángat a valóság
válaszok nélkül maradsz
egyedül
a senki ölel körül
de te akarsz egy képet a múltból
emlékezni valamire
az erekről apád jut eszedbe
ahogy bámulod a kezed
és szíveket rajzolsz a párás ablakra
mielőtt még megérkezel…
***
Szabó Lajos vagyok, a Szilfa- Líra- Kávéház alapítója, szerkesztője. Alapvetően nehezen nyílok meg, nehéz magamról beszélni. Honnan jövök? Ha a kérdés fizikai értelemben értendő, akkor a válasz Hajdúszoboszlóról. Bár, gondolom nem ez a lényeg. A 70-es évek, a másik rendszer szülöttje vagyok. Mást kaptunk gyerekként, mint a következő generációk. Nem mondom, hogy jobb volt, de mégis más. A mai napig onnan táplálkozok, és onnan vannak a legerősebb emberi kapcsolataim. Hová tartok? Fogalmam sincs. Írok, mert ehhez van kedvem. Írok, mert szeretek írni. Nekem az írás az út keresésről szól. Izgalmas. Szerintem mindenki próbálja megtalálni a maga helyét ebben a hatalmas káoszban. Én is próbálom. Valahogy mindig vonzottak a művészetek, már gyerekkoromban is. Zene, festészet, művészfilmek. A versekhez való kötődés csak később kezdet kialakulni. Tinédzserként próbáltunk zenélni néhány barátommal, akkor kezdődött az írás. Szövegekre volt szükségünk és rám hárult a feladat, amit egyáltalán nem bántam. Ezek voltak az első lépések. Később elmaradt, aztán újra indult, de nem volt folytonos. Adyt, Radnótit, József Attilát és Jim Morrisont olvastam akkoriban. Angliába költözésem után valahogy megint előkerültek a versek. Írogattam, elküldtem ide-oda. Tóth Gyula költő barátságát is ennek az időszaknak köszönhetem. Szerencsés vagyok, mert barátomnak tudhatom. Általa kezdtem nyitni a kortárs költészet felé. Nagyon szeretem a ,,ma” irodalmát. Csodálom és a rabjává váltam. Megváltoztatott. Manapság a kortárs és a huszadik-századvégi költők írásai foglalkoztatnak. Hogy kikről van szó? Nos vannak néhányan. Röhrig Géza, Simon Márton, Charles Bukowski, Petri György, Faludy György, André Ferenc, a már említett Tóth Gyula és természetesen még sokan mások.
Legfrissebb hozzászólások