Ki találta fel a varrógépet?

Az amerikai kézikönyvek büszkén közlik a zseni nevét, akiből ráadásul dúsgazdag ember is lett: Elias Howe. (Születésének és halálozásának dátumai: 1819, Spencer, Massachusetts állam, 1967, Brooklyn, New York.) Howe kétségkívül igen kiváló ifjú volt, 1835-től szegény sorsú gyári munkásfiú a massachusettsi textilgyárakban. Állítólag hallotta, amint a munkaasztalok között sétáló igazgató nagy pénzjutalmat ígért annak a dolgozónak, aki feltalál egy működőképes varrógépet, kísérletek ugyanis már Howe előtt is történtek a varrás gépiesítésére. Howe éjjel-nappal a varrógép ötletét szövögette, és saját szavai szerint „álmában látta meg” végül a megoldást: a függőleges mozgású tűt, amelyet lábbal lehet meghajtani. 1846-ban Howe szabadalmaztatta első varrógépét, majd el is adta a prototípust Angliában egy William Thomas nevű vállalkozónak.
Amikor visszatért szülőföldjére, ugyanazt tapasztalhatta, amit a legtöbb amerikai feltaláló ebben a korban: a szabadalmat ellopták tőle. 1854-ben sikerült érvényesítenie jogait, attól fogva boldogan élt még tíz esztendeig.
Más amerikai kézikönyvek elvitatják a találmányt Howe-tól (a legtöbb találmány sorsa ez), szerintük egy Walter Hunt nevű szegény kis szabó már 1834-ben olyan varrógépet konstruált, amelyen a tű függőlegesen „steppelt”, sőt volt ezen a gépen már „hajó” is. Hunt azonban szerény és élhetetlen ember volt, nem nyújtott be szabadalmat, nem is keresett vele heti négyezer (akkori) dollárt, mint 1854 után Howe.
A két amerikait meg kell fosztanunk a dicsőségtől – érdemeik elismerése mellett. A Rhone megyei L’Arbresle-ben született Barthélémy Thimonnier (1793-1857) francia műszerész már 1825-ben föltalálta a „hajót” is, a lábbal hajtható tűt is, de a francia szabók majdnem meglincselték érte. Féltették persze a kenyerüket. Még szerencse, hogy ezek a kisemberek csak a zseniális Thimonnier varrógépét pusztították el, nem magát a feltalálót.