- Két terebélyes épület között, mint egy idős, úri hölgy úgy áll a ház amiben lakunk, a türelmetlen szél kergeti, szalad a néma kékben. A járdán menetelőket nézem, mind a fekete föld méhében született. Áradnak végtelen sorban, kis csoportokban követik egymást, bőröndöket hurcolnak magukkal, vagy hátizsák van rajtuk, megrakott kocsikat tolnak maguk előtt. Nem beszélnek, némán vonulnak, arcukról régen eltűnt minden mosoly. Nehéz éveik rossz emlékei, nagyravágyó becsvágyaik, a szép remények velük sietnek. Amíg együtt vannak a sokaságban úgy érzik nem kell félniük semmitől sem. Aki most elmegy mellettem, a harag csillagait szórja rám. A sor eleje most megáll, a tömeg összetorlódik. Ott van köztük a szélesszájú, a cserzett arcú, a bozontos szakállú, az öblös mellű, az inaskezű, a vaderejű, a sziklaszerű. Ide-odacikázó fekete szemük nyugtalanságról árulkodik. Rettentő terveiket mély árkú homlokuk boltíves csarnoka őrzi. Egy sugárnyaláb felvillan, eltűnik, aztán megpihen barna bőrükön. Akik korábban egymást soha meg sem közelítették most egyesülnek. Talán várnak valakire, aki mutatja majd nekik a helyes irányt. Az izgalom mindenkiben azonos, csakis a cél, csakis az út vége számít, semmi egyéb. A névtelenek most meglódulnak, valamiféle lelkesedés lesz úrrá rajtuk, az együttes mozgás mámora hatja át őket. Felnézek, kapunk fölött a ronggyá tépett nemzeti színű zászlót figyelem. Az erkélyünket keresem. Nem látlak rajta.
- A öröklét számlapján közönyösen jár, kör kör után a mutató. Az utca tárt ablakok tarka sora, lóerők nyerítő hada, villogó cégérek megvadult fénye. Kutyák vezetnek embereket pórázon. Galambok hullnak a kéményekbe. Sörszag, és sóhaj tódul ki a földszinti ablakokból. Kések muzsikálnak a kocsmákban. Nevetések sírásba áriáznak. Fák citeráznak, nyújtogatják egymás felé nyelvüket. Hirdetőoszlopok szórják szitkaikat. Luftballonok pukkadoznak mérgükben. Egy felhő teríti szoknyáját fölénk, egy félhomály színeket kerget. A száz éves házak délcegen tartják magukat. Napimádó ablakaik pillái szomjasan nyelik a fényt. Az utca túl feléről a világosságot visszhangozzák az üveglapok. A déli szél megállás nélkül játssza durva dalát. A keresztbe vágott úttesten kocsik karamboloznak. Az ujjak pontosan emlékeznek, búgnak a számok, döngicsélnek a nevek. Hangok a csenddel birkóznak. Távoli hegedűzene simogat, messzi harang haragszik. Sánta fémkapun átsikít a villamos. Szemetes gyűjtők állják el az utat. A lépcsőház falának sebeit elvakarták. Vándorok útvonalait mutatják. Földrészek irtóznak rajta. A büszke nő combjának tövéből virágok nyílnak. Az egymást harapó repedések jajgatnak. Csempészhajók hánykolódnak Európa partja felé. Sirályok sikolya a vízbe fúltakért szól. A pince felé egy macska árnya nyilall, gyerek panaszos hangja fut. Szűk vállú liftben zörgő acélsodronyok, sóhajok. Csak egy percet, egy napot, egy évet még – mormolom. Kulcsom finoman leng, lágyan csörren, halkan nyitja lakásom alvó ajtaját. Nem vár senki.
***
Budapesten születtem 1944. április 18-án. Apai nagyapám a monori állami polgári fiú- és leányiskola igazgatója volt 1903 és 1916 között, (egy évvel később, mint tudjuk, ott tanult egy rövid ideig József Attila!). Apám, Oláh Dezső Monoron született 1912-bent, de iskoláit már a Józsefvárosban kezdte, (történetesen abban az iskolában, ahol az én gyermekeim is, elsőtől nyolcadikig tanultak.) A Vas utcai Kereskedelmi Iskolában folytatta a tanulmányait. Anyám, Dück Alojzia, 1911-ben Budapesten született. Egy testvérem van, Oláh Gábor, aki 1938-ban született Tapolcán. Hányatott gyermekkoromat mutatja az általános iskoláim sora: az első osztályt 1950-ben Badacsonytomajon kezdtem, majd Budapesten, a Virányos utcai Általános Iskolában folytattam, a felső tagozatot a Labanc utcai Általános Iskolában kezdtem el, de az 5. és a 6. osztályt már Galyatetőn, összevont osztályokban végeztem el. 7. osztályos koromban ismét Budapesten laktunk, ezért a Csaba utcai Általános Iskolába jártam, és ott is fejeztem be az általános iskolai tanulmányaimat. A középiskolát a Táncsics Mihály Gimnáziumban végeztem el, ott is érettségiztem 1963-ban. 1963 és 1967 között a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola hallgatója voltam. Tanári pályámat Törökbálinton kezdtem el, ahol értelmi fogyatékosokat tanítottam, három összevont, kisegítős osztályt. 1967. december 30-án megnősültem, feleségem Szanyi Julianna, született 1945-ben, Demecserben, (idén ünnepeljük házasságunk 50. évfordulóját.) 1970 és 1973 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára jártam, pszichológusi diplomát szereztem. Egyetemi tanulmányaim közben, 1971 és 1973 között, a Művelődésügyi Minisztérium 1. sz. Nevelőintézetében előbb tanárként, majd pszichológusként a fiatalkorúak javítónevelésre ítélt gyerekek tanításával, pszichológiai vizsgálatával foglalkoztam. 1972-ben született meg első gyermekem, Zoltán. 1973-ban lettem a TIT hetilapjának, az Élet és Tudománynak a szerkesztője. 1974-ben a MUOSZ Újságíró Iskolájának diplomások részére létrehozott képzésében folytattam a tanulmányaimat. 1975-ben vehettem át újságírói diplomámat. 1976-ban született meg lányom, Margit. Rovatszerkesztői munkám mellett, több száz cikket, tanulmányt írtam, több könyvet is szerkesztettem, vagy társíróként vettem bennük részt. Ezekben az években, Kutasi Gyula íróval, Oláh Gábor filmrendezővel és Sorbán Szabó Zoltán költővel, 4-5 filmforgatókönyv írásában is részt vehettem. A ’80-s évek közepén Mohás Lívia pszichológussal, József Attila díjas íróval dolgoztuk ki közösen, a Videoanalízis nevű önismereti, csoportos, személyiségfejlesztő, lélektani eljárásunkat, és felső vezetőkből álló csoportoknak tartottunk, két-három napos tréningeket. 1989-ben az Élet és Tudomány munkatársai az országban egyedülálló módon, megválasztottak a lap főszerkesztőjének. A hetilap 2006-ban Magyar Örökség Díjban részesült, és ehhez, úgy gondolom az én majd húszéves szerkesztői, majd kétéves főszerkesztői tevékenységem is hozzájárult.) 1992 és 2004 között a Hunital Magyar–Olasz kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója lettem, cégünk élelmiszer-ipari gépek importjával, kereskedelmével, export-import ügyletek végzésével, és élelmiszer-ipari üzemek, illetve vegyes vállatok létesítésével foglalkozott. Neves irodalmi lapok, – Napút, Vigília, Lyukasóra stb. – hozták le folyamatosan költeményeimet. Eddig hat verskötetem jelent meg. Új műfajt alkotva rendszeresen tartunk Zene-vers esteket, melyben verseimet Takács Bence Ervin mondja el, Kathy-Horváth Lajos és Szakcsi-Lakatos Béla improvizatív zenei kísérete mellett. A Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése 2014-ben megválasztott a Katona József Színház Felügyelőbizottsága elnökévé.
Legfrissebb hozzászólások