Lustán kavarognak a felhők,
szürke fátyol borul a földre,
nehezen indul a nap
a mindennapi teendőkre.
Akadozik a lépcső,
s a kéztámla ragad,
csusszanna a lépés, ám
sorsrontó a pillanat.
Zakatol, megáll a villamos,
a troli unottan jelez,
lassan fel kell venni
a munkaruha-jelmezt.
Süss ki fényesen, te nap,
oszlasd szét a felhőket,
ne legyen rest a reggel,
melegítsd fel bensőnket!
De a nap is álmosan
burkolózik paplanjába,
néha bújik csak elő,
rejtőzik a királysága.
Fújj szelet, te ég,
oszlasd szét a felhőket,
ébredjen már a világ,
hallgassuk a zenédet!
De az ég is álmosan
viszi hátán a ködöt,
kéksége halványul,
a szürke felhők mögött.
Se szó, se jaj, se ének
nem segít, lusta ez a nap,
a tavasz még nem ébred,
hallgat az ég alatt.
***
Legfrissebb hozzászólások