ahol
a hatvankettedik emelet
teliüveg falán kinézve azt hiszed
nem vagy a földön, de az égbe sem,
ahol élesen törik meg irodád falán
a délelőtti napfény, s halkan suttog a légkondi
ott állsz
nézed íróasztalod karcmentes lapját,
rajta computered, munkádhoz való eszközök,
ott állsz,
rajtad öltönyöd,
a sarokban buján zöldellő pálmafa,
s mostmár tudod,
fogoly vagy itt a luxuskalitkában,
a hatvankettedik emeleten
s akkor
folyóssá válik körülötted a levegő,
feltépnéd az ablakot, beengedni
a port, a zajt, méhet, szúnyogot,
szaladnál fűben, áznál esőben,
várnál egyedül a railway station
esti fényében,
hogy hazajuss a farmra,
hol a fehérre festett házatok
verandáján ott ül anyád,
a sötétbe bújó utat kémleli,
hogy jössz-e már…
ott állsz,
állsz tovább,
állsz a kalitkában,
valahol az új világban
Legfrissebb hozzászólások