Szuhay-Havas Marianna: Ha nem vagy itt

hiányod felkiált,
és tájba vágva int,
ami vakság kiszállt,
lyukakat rág megint,

se napsugár, se színek,
így játszom kedved szerint,
kint omladoznak díszek,
míg a mindenség legyint,

de bekattan kedvesen,
hogy íveid fölé hajolva
majd mézízű nyelveden
lesz távolléted igazolva,

attól még fáj a nincs,
és eljátszott a kincs,
a kétségből szabott,
hangulatvihartól elkapott

gerincem csendbe hajlik,
még recsegve, meg ne törj,
most minden úgy vonaglik:
soha többé ne gyötörj!