Amikor elindul lassan a partról,
hol naponta hattyút etet, maga is
elhiszi az egyedüllét hősi
mivoltát, de a kis utcákon át újabb
és újabb útvonalat és célt
űzve, lemondva arról, hogy korábbi
sorai felidézhetők még egyszer,
de már a pillanat varázsában sem
bízva fejében megtervezi maradék
pár órájának minden mozzanatát,
hisz tudja jól, ami szavakba nem
ölthető, az nincs is, vagy túlmutat
önmagán, így hát a hattyúkra gondol,
a másnapra, és a térképen már
péküzlet után kutat egyetlen
ujjal vezetve az ellenkező
irányba, merre lábai cipelik.
Legfrissebb hozzászólások