Szétosztja magát kőbe, virágokba,
mohák frottírján villan zöldje is,
csöndjeit nehéz gránitokba zárja,
titok nevében az, hogy berberis.

Elbújik apró sóskaborbolyába,
madár csőrével továbbvándorol,
hogy féljünk tőle, azt ő nem szeretné,
szélzúgás mögött fázik valahol.

Gyöngének mutatja hóvirágszirom,
fehérnek, zöldnek és arca porcelán
emlékeit, ha vulkán kénje rázza,

elsírja fönn az ég domborzatán.
Kimossa létünk földi szennyesét,
vasalja, hajtja, s szórja szerteszét.

Hétvári Andrea alkotásai a Lenolaj.hu oldalán