Kapaszkodunk fel a minap az emelkedőn a Hässelby strandi főtér felé vezető sétányon, hát már a domb aljában látom, hogy valaki madarat etet. Nem akármilyen madarat, hanem egy dolmányos varjú hadat, legalább tucatnyi kapdos a feléjük hajított eledel után. Minthogy a számukra felszakított kenyérdarabok nagyok, helyben bekapni nem lehet, ahogy egy varjú elkap egyet, azonnal viszi is a csőrében, száll el, tova, a rejtekére, hogy ott nyugodtan fogyassza el.

A nekik szánt adag kiosztva, az illető, egy hatvan körüli nő visszaül a padra. Éppen áll ott egy – mikor gyengébb állapotban leledztem, magam is ráereszkedtem, gyűjtsek erőt. A párméteres emelkedő is túl soknak bizonyult a lábizmaimnak meg a szívemnek.

Szóval a madáretető oda visszaül, nézi a madarait, még van belőlük néhány a közelében, arca elégedettségről tanúskodik. Mintha azt mondaná, hogy ő elvégezte, amit akart, megetette a dolmányosokat. Éppen  így képzelte el, azért választotta ezt a padot, mert a madarak, az ő madarai itt tartózkodnak.

Nem megszokott, hogy valaki varjat etet, általában a vadrucáknak szoktak szórni ételt. Ha egy-egy varjú odamerészkedik, hát hagyják, kapjon el egy falatot, de ezúttal nyilvánvaló, hogy a figyelem a vastagcsőrűekre irányult.

Lehet ezeket szeretni? – teszem fel a kérdést magamnak. – A külsejük még hagyján, bár halottas huszárnak néznek ki, de a hangjuk, akár a csőtörés…

Volt egy ismerős varjú a gårdi garázs közelében, még ma is bele-belekárog a kellemes emlékeimbe…

De a kis történés a Mälar-parti sétányon bizonyítja, hogy igen, lehet. Szeretni őket.

Húzunk el a pad előtt, kissé a zöldbe belépve, hogy a kétméteres koronatávolságot tartsuk, s azzal nyugtázva van: valaki varjat etet nagy szeretettel, és különc voltát büszkén vállalja.

***

Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, szerkesztő 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője volt.
1987-ben elhagyta Romániát és Svédországban telepedett le. A Ceaușescu-diktatúra bukása után felvette a kapcsolatot szülőföldjével, újra bekapcsolódott az erdélyi irodalmi és művészeti életbe. Újra publikál romániai magyar nyelvű lapokban (Brassói Lapok, Látó, Szabadság, Romániai Magyar Szó stb.). A stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület (EMKES) munkáját is figyelemmel kíséri, ezen egyesület elsősorban az erdélyi és az Erdélyből elszármazott képzőművészek kiállításait támogatja. Részt vállalt az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet megírásában Tar Károllyal (Lund), s Takács Gáborral (Kolozsvár), s a másik Takács Gáborral (Szentendre).

Gergely Tamás első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

*

Kötetei
Módosítás (novellák, történetek, Forrás-kötet, 1981).
Latorcza kontinens: a döbbenet egypercesei. Marosvásárhely: Mentor, 1998. 88 p.
Torokcsavar (regény). Illusztráció: Maurits Ferenc. Csíkszereda: Bookart, 2010. 238 p.
Szépvölgyi mesék (meseregény Damó István rajzaival). Százhalombatta : Üveghegy, 2014. 46 p.
Vadmalac és a kitartott magas Cé (félpercesek). Százhalombatta: Üveghegy, 2015. 86 p.
Ki eteti a sirályokat? (anekdoták) Százhalombatta: Üveghegy, 2016. 134. p.
Fifi. Egy illatcsepp története (meseregény Damó István illusztrációival). Százhalombatta: Üveghegy, 2017. 38 p.
Az én Koreám (memoár). Százhalombatta: Üveghegy, 2018. 202 p.
VérHárs  (két monológ). Százhalombatta: Üveghegy, 2020