Fekete István: Guimard-edikula – Párizsi szösszenetek 19.

Jyll — Mon, 22 Feb 2021 09:22:15 +0000

Gondolom, sokan felkapják a fejüket a címre: hát ez meg mi a fene? A francia főváros rendkívül jól el van látva metróval; jelenleg 14 vonal üzemel, de befejezéséhez közeledik a 15-ös körmetró a maga 75 kilométerével (!), s 2030-ig további három vonalat terveznek átadni. A belvárosban járva sokfelé találkozhatunk a múlt század elejét idéző zöld, indaszerűen ívelt öntöttvas lejárókkal, Hector Guimard (1867–1942) építésznek, a szecesszió, vagy ahogyan a franciák nevezik: art nouveau (új művészet), „pápájának” alkotásaival. Az 1900-as, katasztrofálisan laposra sikeredett, s ezért érvénytelennek nyilvánított pályázat után a Fővárosi Vasúttársaság úgy döntött, nem kísérletezik tovább, hanem közvetlenül Guimard-t bízza meg a mára Párizs utcaképéhez szorosan hozzátartozó építménycsalád megtervezésével. A műépítész alapvetően két típustervet készített. Közülük az egyszerűbb csupán körbekeríti a metrólépcsőt. A módosabb változatában a metróba egy jellegzetes tipográfiájú „Metropolitain” feliratos, lámpákkal díszített, gyöngyvirágszárra emlékeztető ívelt kapukereten át lehet lejutni. A másik tervből viszont tizenhárom nagy, oszlopokkal körülvett, fedett, úgynevezett edikula készült három változatban. A két legnagyobb, épülethez kapcsolódó lejáró a Csillag téren (Étoile) és a Bastille téren állt, az első metró akkori végállomásain. Mára egyik sem látható: mindkettőt az építészeten végigseprő modernista hullám törölte le a föld színéről, sok más épülethez hasonlóan. A két kisebb változatból (A és B modell) mára csupán három példány maradt fenn, amelyek közül is csak egy eredeti van – a Magyar Nagykövetségtől pár lépésre lévő Porte Dauphine végállomásé. A szépségénél és koránál fogva is személyes kedvencemnek számító lejáró jellegzetessége az oldalt is zárt építmény, s az üvegből készült V-alakú tető, a bejárat fölé kinyúló lekerekített árnyékolóval, amely formája és légiessége okán a „szitakötő” becenevet kapta. A legtöbbet fényképezett párizsi metrólejáró viszont a Montmartre-ra tartó turisták által sűrűn látogatott Abaisses téren áll, ám annak a korabeli szépségnek nem az volt az eredeti helye; a párizsi városháza mellől helyezték oda 1974-ben; addig csupán egy alapváltozat szolgálta ki az arra járókat. A város szívében található, öt metróvonalat kiszolgáló Châtelet csomóponthoz több szép lejáró is tartozik. Közülük a hamuval és forró vízzel mosó nőkről elnevezett Lavandières-Sainte-Opportune utca és az egykori vásártér csarnokaihoz, „Párizs gyomrához” vezető Les Halles utca találkozásánál keletkezett terecskén áll egy ugyancsak „szitakötős”, de oldalt nyitott lejáró, ami nagyon szemrevaló és közkedvelt építmény ugyan, de nem más, mint egy ilyen formában nem is létező változat „replikája”, ami 2000-ben készült a párizsi metró centenáriuma alkalmából.

[A Paris unplugged cikke alapján; képek: Wikimedia Commons (CC BY-SA 4.0)]

Kapcsolódó írások:

Párizsi szösszenetek 19. – Lenolaj

Fekete István: Guimard-edikula – Párizsi szösszenetek 19.