(forrás: wikipédia)

És jöttek a kötetek:
• Kalibán
• Fény, fény, fény
• A Sátán műremekei
• Te meg a világ
• Különbéke
• Harc az ünnepért
• Régen és most
• Valami szép
• A huszonhatodik év
• TÜCSÖKZENE (amely kötetben található a magyar líra egyik legszebb sora: „Álommá zsongul a tücsökzene.”)

SZABÓ LŐRINC: BABITS

Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.
Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.
Mit láttam benned? Magam végzetét.
Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.
Mit benned én? Gyászt, magányt, titkokat.
Mit bennem te? Dacot és szitkokat.
Aztán, mit én? Jövőm rémálmait.
S te? Egy torzonborz állat vágyait.
Én? Istent, akit meg kell váltani.
Te? Hogy jönnek a pokol zászlai.
S később? Hogy az ellenség én vagyok?
S én? Azt, akit soha el nem hagyok.
Te, tíz év múlva? – Tán mégis fiad?
S én, húsz év múlva? Láss már, égi Vak!
S húsz év múlva, te? Nincs mit tenni, kár.
Húsz év múlva, én? Nincs mit tenni, fáj!
S a legvégén, te? Igy rendeltetett.
S én, ma s mindig? Nincs senkim kivüled.

Illusztráció: (A kép Rippl-Rónai József festménye a költőről, forrás: wikipedia.hu)

Ültem a busz hátuljában, mint távirányítós autómban a lemerült laposelem. Az ölemben kis hátizsákom, abból húzogattam ki és rágcsáltam a ropit, néztem bambán kifelé, de nem fogtam fel, hogy merre járunk. Olvasáskor ma is előfordul velem, hogy fogalmam sincs, hogy addig mit olvastam, ilyenkor elindul közben egy belső mozi, egy teljesen más történet, ami felülírja az olvasott szöveget. Szóval ültem a buszon, zötykölődtünk, és még nem ült el bennem a csatazaj…
Sakk, felnőtt csapatbajnokság, én 12 éves kisfiúként az utolsó asztalhoz ülhettem. Aznap hat döntetlen (remi), egy győzelem, egy vereség a tízperces meccseken. Szürke, meg vizezett kávébarna öltönyös rossz szagú bácsik voltak az ellenfelek, dús orrszőrzettel, dohánysárga körmökkel, a tábla mellé kirakott szemüveggel és lassú mozdulatokkal. A csapatunk nyert, az edző a busz közepéről felém kiabálva engem ünnepelt, míg én dühöngtem magamban. Nem a vereség miatt, hanem az udvariasságból elfogadott döntetlenek miatt. Azokat megnyerhettem volna.
Az edzőm civilben férfifodrász volt, aki a csapatfotózás előtt neki is esett a hajamnak, és egy kis Paul McCartney-t varázsolt belőlem, édesanyám aznap esti őszinte megdöbbenésére. Előre kitervelhette, hisz egy sakkedzőnek ritkán van a belsőzsebében olló, fésű, még ha oly felkészült is minden eshetőségre, mint ő. A fotózáskor négy-öt párnát raktak alám, hogy a beállított gépet, hátteret ne kelljen változtatni. Rám adtak egy felnőttben is nagyméretű mélykék műszálas nagypapa zakót, így lett az igazolványképen, majd a tablón is, egy vállas, madárfejű beatle, az óbudai sakkcsapat reménysége.
Nagyapámtól tanultam meg sakkozni. Előzőleg a vásárhelyi strandon a gyógyvíz, a klór és a lángossütő illatfelhőjében figyeltem az öregeket: földre festett tábla, nagy szálkás fabábúk. Kitaláltam, hogy melyik, hogy lép. A ló, vagyis a huszár lépéseit szerettem a legjobban. Én is akartam persze játszani, nem csak a meccs végén helyére állítani a bábukat. Amikor mindenki elment, akkor egyedül próbálgattam, és rendre győztem, hol a feketével, hol a fehérrel. Éreztem, hogy megy ez nekem.
A napköziben, ha nem mehetünk ki focizni az udvarra, akkor gombfociztunk vagy sakkoztunk. Mindkettőben jó voltam. Az osztályunkban három igazolt sakkjátékos is volt, Vancsura, egy buszsofőr fia, megnyerte a korosztályos Budapest bajnokságot, sakkban zseni volt, a suliban alig hármas tanuló. Hegyessynek a külkeres anyja sakkautomatát vett, állítólag Párizsból rendelte. Nagy pénz volt az akkor, egy Kis-Polski ára. Ja, és ott voltam harmadiknak én. Szerettem játszani, de sokszor untam is. Az iskola bajnokságban mindenkit szétszedtünk, negyedikes-ötödikesként a nyolcadikosokat is. Vancsura ott hagyott nyerni, így én lettem az első. A napköziben vakon játszottunk, azaz tábla nélkül. Ezt csak ketten tudtuk az iskolából. Órákon, szünetekben, napköziben. Bemondtuk a lépéseket egy osztálytársunk a mágneses kis sakkon meg lelépte. Egész nap a sakktáblán belül voltunk. Vagyis addig, amíg nem mehettünk ki focizni. Mert az volt az első…
Később játszhattam Riblivel, Adorjánnal, persze csak szimultán. A szimultán az olyan, hogy a nagy sakkozó egyszere több táblán játszik, lép egyet, megy a következő táblához, és a végén többnyire ő nyer. Akkor odaülni egy ilyen partira nagy megtiszteltetésnek számított. Ribli Zoltán például sakk-nagymester, kétszeres ifjúsági Európa-bajnok, háromszoros magyar bajnok, sakkolimpiai bajnok, háromszoros sakkolimpiai ezüstérmes, csapatban világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes. 1983-ban és 1985-ben világbajnokjelölt, ma nemzetközi sakk versenybíró, FIDE mesteredző. Szóval a tyűha kategória!
Nagyon szerettem a régi fából készített sakkórákat! Sokáig volt vágyam, hogy egyszer nekem is legyen saját. Végül nem lett. Volt persze sakkom, többféle is, szirszar műanyagbábús, fafaragású giccses, egyenesen Krakkóból, meg volt, mint mindenkinek, kicsi mágneses, a túloldalán malommal. Versenysakkom is akkor lett, amikor már nem játszottam. Van, hogy a dolgok későn jönnek. A sors iróniája, hogy azt a sakk-készletet azon a Zsámbékon készítették, ahova később kerültem, Főiskoláján tanultam, dolgoztam, tanítottam, amely városhoz ma is többszállal kötődőm.
És egy mondat az en passant ütésről. Lényegét nem magyarázom, itt nincs jelentősége. Viszont kicsinek olyan lágy selymes provance-i finomsággal tudtam az ellenfelemnek bejelenteni, hogy hamar lélektani jelentősége lett, így tudatosan kezdtem használni. Amikor fociztam, sajnos gyakran egy kínálkozó cselért, annak szépségéért feladtam a gólratörő támadás lehetőségét. Meghaltam a szépségben. Van ami nem változik.
A Malév dolgozói sakkversenyét nyerte meg a srác, a nevére már nem emlékszem. Akkor már húszon-valamennyi voltam, ő pár évvel több nálam. Valakitől hallhatta, hogy versenyeztem, hát persze, hogy nyüstölt egojának további emelése érdekében, hogy játszunk! Tizennégy „nem” után, végül elfogadtam a kihívást, nem is tudom miért, talán bosszantott, talán le akartam zárni, tényleg, már nem emlékszem. Ott volt egy friss, ambiciózus szőke-bajszos repülőgépszerelő, és nekem hirtelen semmi nem jutott eszembe, hogy mit kellene előhúzni, milyen nyitással kezdjek. Ha valamit kezdeni akartam volna a sakk-kal, akkor tanulnom kellett volna, az ösztönös játék egy idő után nagyon kevés. Az ellenfelem légzőgyakorlatokkal készült, koncentrált, biztos voltam benne, hogy ki fogok kapni. Nem így lett. Pedig csak lekövettem a lépéseit, aztán megéreztem a vérszagot, támadni kezdtem, amitől ideges lett, lelassult, felgyorsult, tempót vesztett, kikapott. Zavartan mosolyogva visszavágót követelt. A meccsünk végén semmit nem éreztem, mintha egy feladatot végeztem volna el, ennyi. A srác, dupla vagy semmit emlegetve, pofonért állt sorba, már akkor elvesztette a visszavágót, amikor még le sem ültünk.
Azóta se játszottam. Nincs meg hozzá a viszonyom, az az átlényegülés, amikor a táblányi csatatér részévé válsz, amikor kizárható a külvilág, csak a stratégia van, a játék és annak elmélyült öröme. Gyerekként meg volt, vagy meg lehetett volna, de mint annyi minden, ez is elveszett. Sakk. Matt.

***

Jóna Dávid alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Jóna Dávid tanítói, közművelődési diplomájának megszerzése után, Péterffy András rendező osztályában végzett az ELTE Videokommunikáció szakán, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának Mozgóképtanári kurzusát, továbbképzését végezte. A Zsámbéki Főiskolán, a vizuális műveltségi területen mozgóképkultúrát, médiaismeretet, fotókultúrát, majd digitális fényképezést és animációt oktatott, az informatikai műveltségi területen pedig webkommunikációt. Tizennégy éven keresztül vezette a főiskola filmklubját, tagja volt a Filmklub szövetségnek. 17 évig volt a Zsámbéki stúdió vezetője (1987-2004), a Főiskolai újságot szerkesztette, az intézményi, valamint Zsámbék honlapjának volt főszerkesztője. A Bicskei városi tv főszerkesztője (2008-2009), adásrendezője volt.

Az Országos Mozgókép-oktatási Egyesület alapításában aktívan részt vett, a Pest megyei Regionális Médiaoktatási Központ egyik vezetőjeként a NAT Mozgóképkultúra, Médiaismeret tantárgy blokkjának közoktatási integrációját irányította, az OKI felkérésére országos tantervet lektorált. Tanári segédkönyvet írt. Operatőrként és vágóként is dolgozott. Éveken keresztül eredményesen vett részt a független videofilm fesztiválokon (25. Budapesti Független Film és Videoszemle első díj (1994), országos különdíjak, Mediawave döntő, Fény-Árnyék külön díj).

Zsámbékon a főiskolai oktatás megszűnt, ezért váltania kellett: a Raiffeisen Bank, Belső Ellenőrzési Főosztály vezető munkatársa volt, auditor (2004-2011). Itt sem szakadt el az irodalomtól, művészettől, a Raiffeisen Bank intranetes híradójának kulturális rovatát szerkesztette.

Szerkesztő munkatársa volt az Erdélyben megjelent Történelmi Magazinnak (2005-2012), főszerkesztője volt a 20 ezer példányban megjelenő Színes Riport magazinnak (2006), állandó szerzője a Szózat című lapnak (2012-). A Perbáli Hírmondó (1998-2004), majd a Mányi Hírmondó (2011-2014) önkormányzati lapok főszerkesztője.

Az Art’húr Alapítvány elnöke, főszerkesztője. Az általa indított civil kezdeményezés, volt, hogy 10 ezer példányban megjelenő lapot működtetett, kiállításokat, színházi darabokat hozott létre, a Budapesti Kongresszusi Központban háromszor egész napos rendezvényt szervezett. Munkájában Langstadler Csaba (Szentjánosi) alkotói barátsága (Gazduram vers-levélváltás), Faludy György és Utassy József támogató biztatása tekinthető jelentősnek. Biegelbauer Pál természetgyógyász a „legfontosabb tanítványának” nevezte. Az Író Kilencek csoportnak volt tagja és díjazottja, háromszor megjelent a Tolna megyei Kézjegy antológiában.

Családja

Szülei: Jóna István és Csepregi Zsuzsanna. Apai ágon debreceni cívis család, távoli rokona Vásáry Tamás karmester, Vásáry István (1887-1955) kisgazdapárti politikus, pénzügyminiszter. Anyai ágon hódmezővásárhelyiek, anyai nagyapja malomtulajdonos volt. Két gyermeke született: Jóna Borka Sára (1996) és Jóna Dániel (2001). A Zsámbékhoz közeli Mányon élnek feleségével Dr. Mosolygó Sárával.

Művei

Elmélkedések a médiapedagógiáról (1997) Kiadó: Art’húr ISBN 963-04-8561-3
Elmélkedések a webkommunikációról (2001) Kiadó: Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár
Karinthy Frigyes filmes írásait, A gép hazudik címmel szerkesztő-kiadóként gondozta (1996) Kiadó: Art’húr ISBN 978-963-04-8521-0
Mányi bedekker – útikalauz, helytörténet – webes kiadás (2012)
Kísérletezik az életösztön – versfüzet, Kiadó: Zsámbéki Tanítóképző Főiskola (1992) ISBN 963-73-06-161
Léleksztriptíz – versfüzet, Kiadó: Art’húr (1994)
Kattintott egérkorszak – versfüzet, Kiadó: Art’húr (1995)
Vadhajtás – Jóna Dávid versválogatás – Kanada, a vancouveri Brit Columbia Egyetem gondozásában jelent meg. (1994)
Védőháló – gyűjteményes verskötet (2007) ISBN 978-963-06-1934-9
Az Élet szövete – próza (2015) Kiadó: Art’húr ISBN 978-963-12-4498-4
Jóféle csönd – vers (2018) Kiadó: Hungarovox ISBN 978-615-5743-39-9
Költőpénz – vers (2019) Kiadó: Parnasszus (Turczi István) ISBN 978-963-9781-73-3
Gyöngyhalászok – Baranyi Ferenccel közös kötet, vers (2021) Kiadó: Kossuth 978-963-544-368-0
Dééévid, aranyapám – vers (2022) Kiadó: Hungarovox (Kaiser László) ISBN 978-963-534-116-0

(forrás: wikipedia.hu)

Kapcsolódó oldalak:

Art’húr Irodalmi Kávéház

Jóna Dávid alkotásai az Előretolt Helyőrség oldalán

Jóna Dávid alkotásai a Hetedik.hu oldalán

Jóna Dávid verse a Lenolaj.hu oldalán